Johann Sebastian Bach a nyugati művészi zene legtekintélyesebb, legkomolyabb, legszigorúbb alkotóinak egyikeként él a köztudatban. Bár ez a kép Bach fontos vonásait ragadja meg (mesterségbeli tudását, elmélyültségét, szellemi kaliberét), koránt sem mondható teljesnek. Fazekas Gergely zenetörténész háromrészes előadássorozata Bach másik arcát mutatja be: a korabeli vígoperához fűződő viszonyát, a humorát (igen, a humorát!), azokat a zenével teli mindennapokat, amelyeket 1723 után Lipcsében töltött egyre gyarapodó családi és tanítványi körben. Az előadásoknak ugyanakkor fontos szereplője lesz a 18. századi Lipcse világi zeneélete is a születőfélben lévő kávéházi kultúrával, melynek két meghatározó, egyaránt függőséget okozó eleme volt: a kávé és a zene. S ahogy az Bach „Kávé-kantátájából” (BWV 211) kiderül, az előbbi komolyabb veszélyeket tartogatott a kamaszlányokra nézve, mint az utóbbi. Bachnak persze, miként látni fogjuk, zeneszerzőként és apaként mind a kávéval, mind a kamaszlányokkal, mind a zenével komoly küzdelmeket kellett folytatnia.

2. BACH ÉS A KÁVÉ

Johann Sebastian Bachról úgy tudjuk, hogy nem kávét, hanem pálinkát vitt magával, amikor a lipcsei Tamás-iskola szolgálati lakásában visszavonult a dolgozószobájába komponálni. A kávé ezzel együtt is inspirációs forrásai közé tartozott, legalább egy esetben konkrétan is: amikor az 1735-ben bemutatott „Kávé-kantátát” (BWV 211) komponálta. De a kávé ennél sokkal jelentősebb közvetett hatást gyakorolt Bachra, hiszen Lipcse világi zenei társulásával, a Collegium musicummal – amelynek a vezetését 1729-ben vette át – a város főterén lévő Zimmermann kávéházban adott koncerteket heti rendszerességgel. Fazekas Gergely zenetörténész előadása nemcsak a „Kávé-kantáta” keletkezéskörülményeiről fog szólni, hanem a 18. század eleji Lipcse kávéházi kultúrájáról is, amelyben központi szerepet játszott a zene, mégpedig nemcsak a Bach által képviselt művészi zene, hanem a kor populáris zenéje is.