A kortárs dán szerző, Anders Koppel a progresszív rockzenétől szimfonikus és versenyművekig, színházi és filmzenéig rengeteg műfajban mozog otthonosan: a Joó Szabolcs és Kelemen Barnabás előadásában hallható Tarantellája színes, kifinomult, virtuóz mű, valódi kamarazene. Csakúgy, mint Mozart egyetlen moll hangnemű hegedűszonátája, az a darab, amelyet édesanyja halálát követően komponált 1778 tragikus párizsi nyarán (a művet két kivételesen érzékeny művész, Jonian Ilias Kadesha és Csalog Gábor előadásában hallhatjuk). A koncert második felében aztán két, ritkán hallható Bartók-darab szólal meg. Az ének- és zongoraszempontból egyaránt rendkívüli kihívásokat támasztó Ady-dalok Bartók életművének egyik legkülönösebb ciklusa. A rejtőzködő természetű zeneszerző kevés művében nyílt meg a világ felé olyan mértékben, mint ezekben a dalokban. „Ha költő lettem volna, ezeket a verseket én írtam volna” – olvassuk Bartók egyik levelében. Amíg az Ady-dalok Bartók érettkori, progresszív művei közé tartoznak, a koncert záró számaként elhangzó C-dúr kvintett fiatalkori kompozíció. A Liszt-, Brahms-, Richard Strauss-hatásokat magyaros elemekkel vegyítő, lenyűgözően intenzív, 1903-as kompozíciót három évvel ezelőtt rögzítette lemezen a Kelemen–Frang–Kokas–Altstaedt–Lonquich kvintett, és felvételük elnyerte a Gramophone és a BBC Music Magazine díját is. Most végre élőben is hallhatjuk tőlük a művet.