Program

Recital by Levente Puskás and Judit Váradi

18:00
Library
Program:

Bálint Horváth: Four Chorals - Hommage à Albert Györkös Mányi
Gyula Bánkövi: Monochrome variations
Péter Zombola: Resolvation
Dániel Dobos: Nemere
János Vajda: Sonatina

Featuring:
  • Levente Puskás - saxophone
  • Judit Váradi - piano

Puskás Levente a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar és a budapesti Egressy Béni Református Művészeti Szakgimnázium szaxofontanára, a Budapest Saxophone Quartet altszaxofon művésze. 1991 és 1993 között a budapesti Szent István Király Zeneművészeti Szakközépiskolában tanult klarinétot Schadl Péternél, 1991 és 1996 között a Szent István Király Szimfonikus Zenekar szólóklarinétosa volt. 1993-ban felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolára, Dittrich Tibor osztályába, ahol 1998-ban szerezte meg klarinétművész-tanári diplomáját. 1994-ben alapító tagja a Budapest Saxophone Quartetnek, melynek azóta is alt-szaxofon művésze. 2002-2005 között a Párizsi Conservatoire posztgraduális kamarazene képzésén tanult Hadady László irányításával, majd 2006-ban szaxofontanári diplomát szerzett a Párizsi Conservatoire National de Musique et de Dance de Montreuil főiskolán, ahol tanára Jean-Pierre Baraglioli volt. 2014-ben szerezte meg doktori címét a Besztercebányai Egyetem Zeneművészeti karán.

Olyan zenekarokkal lépett fel mint a Budapesti Fesztiválzenekar, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar, a Magyar Állami Operaház Szimfonikus Zenekara, a Liszt Ferenc Kamarazenekar, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara, a Quatar Philharmonic Orchestra, a Bruno Walter Szimfonikus Zenekar, a MÁV Szimfonikus Zenekar, a Concerto Budapest, az Osztrák-Magyar Haydn Zenekar, a Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar, az Óbudai Danubia Szimfonikus Zenekar stb.

Váradi Judit közép- és felsőfokú tanulmányait Debrecenben végezte, majd a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen és az Eötvös Loránd Tudományegyetemen tanult, ahol zongoratanár, szolfézstanár, karvezető, énekes zongorakísérő, korrepetitor és kulturális menedzser diplomát szerzett. 2010-ben doktori fokozatot szerzett (PhD) a Jyväskylä-i Egyetemen (Finnország), amelyet 2014-ben honosított a Debreceni Egyetem. A Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karán 1988 óta folytat oktatói tevékenységet, 2014 óta egyetemi docens. Több hangversenysorozat alapítója és koordinátora. A hazai fellépések mellett kamarazenészként és zongorakísérőként koncertezett a világ számos országában. Televízió és rádió felvételeken, kortárs magyar és külföldi zeneművek bemutatásában közreműködött. Különböző hangszeres mesterkurzusok szervezője és közreműködője.

Puskás Levente és Váradi Judit 2014-ben lemezt készítettek Saxon címmel, majd 2019-ben Tetra című CD-jük is megjelent. Mindkét albumon kortárs magyar zeneszerzők kompozíciói hallhatók. 2021-ben indították közös YouTube csatornájukat, amelyen az oktatást segítő szaxofonra és zongorára írt műveket jelentetik meg.

Free entry! Seating is on a first-come, first-served basis.

 

2023 June 01 Thursday