A német dobos, Dejan Terzic vezette Melanoia kvartett mindig is a zenévé átlényegült empátia iskolapéldája volt: négy zenészé, akik a jazzt a másik oldalról közelítik meg, melynek előfeltétele a közös hallgatás, a másikra való teljes odafigyelés és a másiknak adott felelet. Egy ilyen közegben a szólók már soha nem szólóként, hanem egy spontán vagy épp kiszámított kompozíció elemeiként szólalnak meg. A pillanatok határai kinyílnak és eggyé olvadnak a többi pillanatéval, egy élő folyamat elkerülhetetlen impulzus-láncolatában. Minden hiúságot nélkülöző zenélés ez, melynek kontextusában a négy egyéni hang a Mi összetartozásából kel életre.

Természetesen ezeket az elvárásokat más jazz formációk esetében is gyakran említhetjük, de a Melanoia mindezt nem csak hogy üres frázisok és szlogenek nélkül, de ezen felül a megszokott jazz reflexek nélkül teljesíti. Az eredmény egy kimondottan nemes zene, amely a hallgatóban rögtön saját érzelmi tudatának hangjaiként testesül meg. Mindez azért lehetséges, mert a zenekarvezető Dejan Terzic teret enged az érzések szabad áramlásának. A hangsúly soha nem az eredetiségen, hanem mindig inkább a hitelességen van. Az eredetiség, az egyediség már ebből fakad, mintegy automatikusan.

A Melanoia négyesfogata mesemondók csapata, ami a mai jazzben kimondottan ritkaság. Újabb történeteikhez újabb társaságot kerestek. „Már hosszú ideje megvolt bennem a gondolat, hogy egy vonósnégyessel zenéljek” – mondja a dobos. „Találkoztam a Quatuor iXi zenészeivel és velük való kapcsolatom egyre intenzívebbé vált. Bernben ugyanakkor Luzia von Wyl személyében egy fiatal, nagyon tehetséges zeneszerzőt ismertem meg, és az ötletet, hogy egy külső zeneszerzővel működjünk együtt, érdekesnek találtam. Nos, a zene, amit számunkra írt, egyszerűen ránk volt szabva. A feltétel csupán annyi volt, hogy kellő tér álljon rendelkezésre improvizációkhoz. A Quatuor iXi zenéjét ismertem már korábbról, de azt nem tudtam, hogy abban mennyi volt a megírt, és mennyi az improvizált anyag. Amikor aztán a próbák során elkezdtek improvizálni, egyszerűen leesett az állam. Életemben még nem hallottam ilyet.”

A Quatuor iXi-t a hegedűs Régis Huby és Théo Ceccaldi, a brácsás Guillaume Roy és a csellista Atsushi Sakaï alkotja. Az iXi név az ’interpretáció improvizáció révén’ jelentést takarja. A négy húr mesterei mindent tudnak a jazzről, de az improvizációkon túl az árnyalatokkal, a hangulatokkal és a kikristályosodott pillanatokkal való játék is ott van a zsebükben. Míg a Melanoia a színeket és felületeket biztosítja, a Quatuor iXi a kontúrokról és árnyalatokról gondoskodik. Ugyanakkor ezek a szerepek soha nincsenek mereven kiosztva, inkább egy olyan akvarellé olvadnak össze, ahol a dolgok mindenestül a fejük tetején állnak.
(Wolf Kampmann kísérőszövegének felhasználásával)