Bolcsó Bálintot a magyar és a nemzetközi elektronikus zenei szcénában egyaránt nagy tudású és kimagasló érzékenységű alkotóként tartják számon. Úgy zeneszerzőként, mint improvizátorként a legsokrétűbb élőzenei projektekben vesz részt, és közel 20 lemezen működött közre. Harcsa Veronikával és Razvaljajeva Anasztáziával közösen készítette a Schubert NOW! című albumot, amelynek február 7-i megjelenése és február 21-i élő bemutatója előtt az elektronika és az improvizáció rejtelmeiről beszélgettünk.

Hogyan kezdődött a zenével való ismeretséged, és hogyan mozdultál az elektronika irányába?

A szüleim hatévesen elkezdtek zeneiskolába járatni, aztán az első igazán nagy zenei élményem az volt, amikor a Magyar Rádió Gyermekkórusában énekeltem két éven át. Látszott, hogy zongoraművész nem lesz belőlem, de mivel írogattam kezdetleges darabokat, és úgy általában szerettem zenével foglalkozni, a zeneszerzés szak jó választásnak tűnt. Konzi után egyszerre felvételiztem a budapesti Zeneakadémiára és a bécsi Zeneművészeti Egyetemre, és ingázva el is végeztem mindkettőt. A Zeneakadémián akkor még nem léteztek külön zeneszerzés szakirányok, de Szigetvári Andrea éppen ezekben az években vezette be a klasszikus zeneszerzőknek a mai napig kötelező elektronikus zenei tanegységet. Bécsben már korábban szétváltak a különféle zeneszerzés szakirányok, és a klasszikussal párhuzamosan az elektronikát is elkezdtem. A 2000-es évek elején nem volt egyszerű megfelelően felszerelt helyet találni, ahol az ember ezt gyakorolhatja, de a bécsi egyetem stúdiója remek hardveres és szoftveres háttérrel éjjel-nappal nyitva állt a diákok számára. Ekkoriban csöppentem bele a szabad improvizáció világába is, szintén az elektronika révén. Konzisként sokat zongoráztam nyilvánosság előtt is, de ez lassan elmaradozott, mert nem tekintettem magamra zongoristaként, nem gyakoroltam eleget, ugyanakkor egyre többet foglalkoztam zeneszerzéssel. A szabad improvizáció arra adott lehetőséget, hogy a színpadi zenélés visszaszivárogjon az életembe, aminek nagyon örültem. Felfedeztem azt a kicsi, de lelkes budapesti szcénát, amely azóta is dinamikusan fejlődik. Számomra az improvizáció társas tevékenység, így megismerkedtem sok olyan hangszeres zenésszel, akikkel másként valószínűleg soha nem találkoztam volna. Ez kimozdított abból az elszigeteltségből, ami a zenei élet szegmenseit általánosságban jellemzi. A Schubert NOW! pont azért is annyira kedves a szívemnek, mert összeérnek benne a különböző műfajok szálai.

A tanítványaidnál is érzékeled ezt az elszigeteltséget?

Nehéz erre a kérdésre válaszolni, mert nem tudom eldönteni, hogy húsz év alatt mennyire változott meg ebben a világ, és mennyire határozza meg a tapasztalataimat az, hogy közel kerültem olyan szubkultúrákhoz, ahol természetes, hogy az ember kísérleti kortárs zenét és technót egyaránt alkot, sőt beépíti őket egymásba. A Pécsi Tudományegyetemen nagyon sokféle a társaság, a diákok többsége populáris zenei érdeklődéssel érkezik, miközben az oktatás inkább a hagyományból táplálkozik, így ők elkerülhetetlenül közlekednek a műfajok között. A budapesti Zeneakadémia klasszikus zeneszerzői közül néhányan még ma is nagyon szigorúan veszik a saját műfajuk kereteit, de a fiatalabb generációkra talán általánosságban igaz, hogy hajlandóbbak a határátlépésekre.

Zongoristaként is improvizáltál?

Otthon igen, koncerten nem. A zongora zeneszerzőként anyanyelvi közegem, de nincs vele olyan bensőséges és folyamatos kapcsolatom, mint egy valódi zongoristának. Az elektronikus zenei improvizációnak viszont elengedhetetlen része, hogy fejlesszünk magunknak egy új hangszert, és engem ez is nagyon megragadott benne. Ezt nem úgy kell elképzelni, hogy felépítek egy tárgyat, hanem meglévő hardveres elemeket csatlakoztatok egymáshoz, és írok kis szoftverrészleteket, hogy ezek együtt képesek legyenek létrehozni az általam kívánt hangzásokat és működésmódokat. Ezen a hangszeren meg is kell tanulni játszani, de nagy előnye, hogy folyamatosan a saját képmásomra formálhatom, és nem alakulnak ki olyan automatizmusok, amik sok év zongorázás után bizony ki tudnának. Ez a metahangszer segít, hogy a múltból, a beidegződésekből eredő reakciók ne tereljék el a figyelmemet a pillanatban való jelenlétről, ami az improvizáció lelke.

Elektronikus zenészként más módon lehet kapcsolatot teremteni a közönséggel, mint hagyományos akusztikus hangszeren?

Szerintem megnehezíti a kapcsolatteremtést, ha csak ülünk a laptop mögött, és a közönség annyit lát, hogy néha matatunk rajta valamit. Sokan foglalkoznak már azzal, hogy az elektronikát hangszerszerűbbé tegyék, újrateremtsék benne a hagyományos hangszerjáték előnyeit. Nekem szükségem van rá, hogy gesztusokkal is operálhassak zenélés közben, és úgy tapasztalom, ez egybecseng a közönség igényeivel. Arra törekszem, hogy érezni lehessen a testi és a hangi gesztusok közötti összefüggéseket. Az improvizációnál különösen fontos, hogy ezen keresztül nyilvánvalóvá váljon, hogy nem előre elkészített anyagot játszom le kis módosításokkal, hanem élőben születik a zene.

Milyen szerepeket tölthet be egy elektronikus hangszer a zenei szövetben?

Az elektronika fő erőssége és egyben nehézsége az, hogy egy kaméleon sokoldalúságával és változékonyságával bír. Benne rejlik a lehetőség, hogy bármire képes legyen, de meg kell dolgozni azért, hogy ez a bármi adott helyzetben konkrétan valamivé váljon. A metahangszeremet most már évtizedek óta folyamatosan, fokozatosan fejlesztem úgy, hogy különféle zenei szituációkat tartok szem előtt: tudnom kell mély és magas hangokat, basszust és dallamot, gesztusszerű és textúra jellegű dolgokat játszani, több réteget párhuzamosan futtatni úgy, hogy közben bármelyiket befolyásolhassam, és így tovább. Főleg az improvizációban fontos, hogy bármilyen zenei eseményre gyorsan és minél többféleképpen tudjak reagálni, mert ha a hangszer akadályoz ebben vagy lelassít, az megöli az élő zenei párbeszédet.

Mi az, amit csak az elektronikában lehet alkotóként megvalósítani?

Jelenleg egyedül az elektronika képes arra, hogy más hangforrások hangját manipulálja, illetve ami még ennél is élvezetesebb, hogy más hangforrások hangját egy kamarazenei szituációban átvegye vagy idomuljon hozzájuk, tehát akár meg se lehessen különböztetni a hangjait mondjuk egy kicsit furán viselkedő szaxofonéitól. Számítógépen emellett lehet metaszinten zenélni, ez alatt azt értem, hogy már nem én játszom hangról hangra az anyagot, hanem algoritmikusan szabályozom, hogyan generálódjon egy zenei folyamat, vagy hogy miként folytatódjon, ismétlődjön, esetleg rétegződjön egy általam elkezdett hangszövet.

Elektronikus zenészként is kell gyakorolnod?

Igen, kellene, de sajnos nem jutok hozzá elég gyakran és hosszan, mert otthon sincs kész, állandóan összeállított hangszerem. Egy-egy koncert előtt is egy órába telik, hogy mindent összerakjak és teszteljek, csak ezután kezdődhet a hangbeállás. De ahogyan a zongorán vagy bármilyen más hangszeren, az elektronika esetében is fejleszteni kell a technikai készségeket, hogy a kezemben legyenek a mozdulatok. Emellett szokták mondani, hogy az elektronikus zenészeknek mentális virtuozitásra is szükségük van, éppen azért, mert a hangszerük folyamatos változásban van, és potenciálisan végtelen számú lehetőséget kínál. Tökéletesen ismernem kell, hogy jelenleg mi mindent tudok megvalósítani rajta, és egy élőzenei helyzetben villámgyorsan ki kell tudnom értékelni, hogy milyen kombinációkat aktiváljak ezek közül. Ha gondolkodni kell, hogy miből lehet választani, és mit is válasszak, az már rég rossz. Ehhez elengedhetetlen a gyakorlás. A Schubert NOW! lemezbemutató koncertjére is kell gyakorolnom, de más okból is: ezen a lemezen nem egyetlen általános hangszeren játszom, hanem szinte minden egyes dalhoz készült egy-egy speciális hangszínkészlet, amelyek között olajozottan kell tudnom váltani. Emellett az utómunka során is több réteg került még rá az anyagra, és ezeket most mind egyszerre, élőben szeretném majd játszani.

Fotó: ifj. Fegyverneki Sándor / BMC

A kompozícióid között vannak teljes egészében elektronikus, akusztikus-elektronikus és teljes egészében akusztikus darabok is. Függ döntő mértékben az alkotói módszered, az attitűdöd attól, hogy szerepel-e elektronika a darabban vagy sem?

Erre azért nem tudok válaszolni, mert nincs következetes munkamódszerem. Nem is alakulhatott volna ki ilyen, mert én nem „igazi” zeneszerző vagyok, aki naponta komponál, és folyamatosan dolgozik valamin. Csak felkérésre tudok elkezdeni zenét szerezni, és mindig az adott projekthez szabom a metódust. A felkérések általában nagyon konkrétak, gyakran nemcsak a hangszer-összeállítás adott, hanem már az előadók személye is. Az elektronika nagyon sokféleképpen jelenhet meg a darabban. A fix média például azt jelenti, hogy előre rögzített hangsáv készül, amit adott ponton lejátszanak. Az élő elektronika többnyire azt takarja, hogy a mikrofonba bejövő hangszerhangokat élőben manipuláljuk – ehhez programozni kell egy interaktív rendszert, ami speciálisan ahhoz az egy darabhoz használható. Az is nagyon izgalmas számomra, ha a darab az interaktív hanginstalláció felé mozdul el, tehát nincs rögzített formája, hanem inkább egy működési mechanizmusra emlékeztet, amellyel az előadó vagy akár a közönség játszhat, vagy pedig más, a külvilágból érkező tényezők hatása alakítja a zenei folyamatot.

Hogyan viszonyul egymáshoz a zeneszerzés és az improvizáció a te munkádban?

Azt gondolhatnánk, hogy kölcsönösen és nagy mértékben befolyásolják egymást, sőt akár el sem választhatók egymástól, de számomra az a puszta tény, hogy valós időben születik-e a zene vagy sem, gyökeresen eltérő mindsetet feltételez. Egészen más egy hónap alatt megírni három percnyi zenét, mint improvizálni három percet úgy, hogy most indul a stopper. Kompozíciókban olyan komplexitású ötleteket valósíthatunk meg, mint improvizációban soha. Még ha improvizálás közben tudok is támaszkodni a zeneszerzői tapasztalataimra, amikor döntéseket hozok, alapvetően elkülönül egymástól ez a két tevékenység. Sok kollégámnál is azt látom, hogy egészen más zenét alkotnak zeneszerzőként, mint improvizátorként.

Az elektronika használata a populáris zenében már régóta megszokott, sőt egyes irányzatok nem is létezhetnének nélküle. A kortárs klasszikus zenében és a jazzben mennyire természetes az elektronika alkalmazása?

A nyugati kortárszenei fesztiválokon a fiatalabb zeneszerzők műveiben már szinte mindig jelen van az elektronika és a multimédia is. Itthon még nem váltak ilyen magától értetődő részévé a zeneszerzésnek, a fiatalok esetében sem, és vannak, akik egyenesen elzárkóznak tőle. Nem gondolom, hogy minden műben feltétlenül alkalmazni kell, de az elektronika ma már a zeneszerzői eszköztár része, így szerintem érdemes legalább tisztában lenni a lehetőségeivel – ugyanúgy, ahogy a szimfonikus zenekar hangszereit is ismerni kell. A jazzhez nem nagyon értek, de akikkel a free jazz berkeiből találkozom, ők mind rendkívül nyitottak az olyan formációkra és projektekre, amelyekben elektronika is szerepel.

Sok olyan alkotásban veszel részt, amelynek a vizualitás vagy a térhasználat is része. Miért olyan fontos számodra összekapcsolni ezeket a médiumokat?

Az elektronika hatványozottan hozza magával a diszciplínák közötti átjárást. A teret rugalmasabbá, kompozíciós paraméterré változtatja, és képes belőle hangokat kinyerni. A vizualitással is van közvetlen kapcsolata, például sok, hangkeltés szabályozására alkalmas algoritmussal képgenerálást is működtethetünk. Számomra természetes, hogy kihasználjuk ezeket a lehetőségeket.

A Schubert NOW! egy átdolgozáslemez. Hogyan illeszkedik a tevékenységeid közé az, hogy már létező darabokhoz alkalmazkodsz, és egyúttal kész zenei anyagot alkalmazol a saját hangszeredre?

Alapvetően nem szoktam ilyesmit csinálni. Arra van példa, hogy alapul veszek egy régi zenét, és abból szabadon dolgozom, de itt más volt a helyzet, mert nem akartunk nagyon messzire rugaszkodni az eredetitől. Az volt a célunk az adaptációval, hogy magunkon átszűrve megmutassuk, szerintünk milyen ez a zene. Még így is valószínű, hogy sokan túlságosan szabadnak és bátornak fogják találni, de több zenei elemben ragaszkodtunk az eredetihez, mint ahányban nem. Szándékosan kerülöm a modernizálás kifejezést, mert Schubert dalainak nincs erre szüksége. Egyszerűen megvizsgáltuk, milyen eleve bennük rejlő érzésekre, lelkiállapotokra rezonálunk, és felerősítettük azokat a saját eszközeinkkel.

Hogyan zajlott a közös munka? Gondolkodtál különféle motívumokon és effekteken, majd összeeresztetted ezeket az ének- és hárfahanggal, vagy inkább élő közös munka során alakult a szólamod?

Mindkettő előfordult, de a próbaidőt nem tudtuk volna ideálisan kihasználni, ha az elvileg végtelen számú zenei lehetőség tesztelésével töltjük, így általában előre készültem néhány opcióval, és a közülük kiválasztott zenei megoldást alakítottuk tovább. Nagyon kiegyensúlyozott munkafolyamat volt; Veronika és Násztya mindketten rendkívül tapasztalt és kreatív zenészek, rengeteg konkrét és életszerű ötlettel álltak elő az én szerepemmel kapcsolatban is, ami igazán inspirálóvá és örömtelivé tette a közös alkotást.

Interjú: Molnár Fanni
Borítókép: Horváth Maja

Kapcsolódó program:

BMC Records Goes Live | Schubert NOW! – lemezbemutató
2025.02.21. 19:00
BMC Koncertterem

Közreműködik:
Harcsa Veronika - ének
Razvaljajeva Anasztázia - hárfa
Bolcsó Bálint - elektronika

Jegyek 4900 forintos áron kaphatók a helyszínen, a bmc.jegy.hu oldalon, valamint az InterTicket országos Jegypont hálózatában.

---