Hírek

Hírek Prima Primissima díjat kapott Gőz László

2023 decemberében Prima Primissima díjjal ismerték el Gőz László munkásságát magyar népművészet és közművelődés kategóriában. Az elismerést december 1-jén, a Müpában megrendezett ünnepélyes díjkiosztón vehette át.

Gőz László harsonaművész, a Budapest Music Center alapítója és vezetője 33 évig tanított a Zeneakadémia jazz tanszakán. Alapító tagja volt a kortárs zenét játszó 180-as Csoportnak, jazzmuzsikusként számos zenekari formációban több száz koncertet adott világszerte, stúdiózenészként pedig közel 1000 felvételen működött közre.

1996-ban alapította a BMC Magyar Zenei Információs Központot, a magyar zeneművek és művészek közös, térítésmentesen elérhető adatbázisát, amelyben jelenleg közel 5000 klasszikus és jazz-zenész, zeneszerző és együttes, illetve 32000 kortárs zenemű adatai szerepelnek. Szintén 1996 óta működik a BMC Records lemezkiadó, amelynek katalógusa eddig 350 albumot – köztük Midem-, Jazzman- és Gramofon-díjas kiadványokat – számlál, és évente 15-20 hanglemezzel gyarapodik. Gőz László 2013-ban nyitotta meg a Budapest Music Center saját épületét, ahol az ingyenesen látogatható zenei könyvtár mellett helyet kapott egy kamara koncertterem, az Opus Jazz Club, több hang- és képstúdió, és Eötvös Péter Kortárs Zenei Alapítványa. Az épületben az elmúlt 10 év alatt közel 4000 koncert vált elérhetővé a nagyközönség számára.

Gőz Lászlót 2002-ben Rózsavölgyi Aranyéremmel, 2003-ban Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszttel tüntették ki. 2008-ban elnyerte a Francia Köztársaság a Francia Művészet és Irodalom Rendje Lovagi fokozatát. 2015-ben átvette a Lengyel Köztársaságért Érdemrend Lovagkeresztjét, illetve a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét, az egyetemes magyar kultúrát gazdagító, építészetileg és programjait tekintve is egyedülálló zenei központ létrehozása és működtetése terén végzett tevékenysége elismeréseként. 2013-ban Moholy-Nagy-díjat, 2020-ban pedig Fonogram életműdíjat kapott. Az idei évben korábban a XXI. Század Társaság Hazám díjában is részesült.