Harcsa Veronika jelenleg egy Gadó Gábor gitárművész-zeneszerző szerzeményeit tartalmazó lemez felvételen dolgozik a BMC-ben, melynek előbemutatójára április 22-én kerül sor az Opus Jazz Clubban. A közös munka kihívásai mellett egyre gyarapodó klasszikus zenéhez kapcsolódó munkájáról is kérdeztük az énekesnőt, valamint körkérdéseinket is neki szegeztük. 

Hogyan jött a felkérés a Gadó Gáborral közös lemezfelvételre?

Gadó Gábor hívott meg énekelni ebbe a projektbe, amiben hatan leszünk összesen a klasszikus zene és a jazz területéről. Különleges a felállás: két fúvós lesz, akik a jazz felől érkeznek, a belga Laurent Blondiau trombitás az egyik, a másik pedig Ávéd János szaxofonon. Két klasszikus zenész is közreműködik: Zétényi Tamás fog csellózni, a Berlinben élő Csermák Éva pedig hegedülni. Fontos elmondanom, hogy ez a felkérés még Winand Gábor halála előtt érkezett, tehát nem arról van szó, hogy őt helyettesíteném, hiszen ezt a zenét kifejezetten női hangra képzelte el Gadó Gábor.

Részedről milyen technikai felkészültséget és attitűdöt kíván ez a zene? Inkább a klasszikus zenei affinitásodra alapoz, amely a Debussy NOW! című, BMC Records gondozásában megjelent lemezeteken is hallható volt, vagy pedig jazzénekesi gondolkodást és hozzáállást feltételez?

Ez a zenei anyag – amely egy Händel-ária kivételével kizárólag Gadó-szerzeményekből áll – nagyon nehezen bekategorizálható. Természetesen lesz benne sok improvizáció, de több szinten megjelenik benne a klasszikus zene. A zenészek szintjén éppúgy, mint a hangszerelésben, hiszen a csellóra és a hegedűre olyan szólamokat is írt Gábor, amelyek klasszikus formákat idéznek. Az is a hagyományos jazz-hangzást cáfolja, hogy itt nincs ritmusszekció, dob és bőgő. Ezen túl a kompozíciók címei is erősen utalnak a klasszikus zenei inspirációkra: a Hommage á Ustvolskaya munkacímű darabot például Galina Ustvolskaya szentpétervári zeneszerző személye inspirálta, és van egy Hiromi című opusz, amit tudomásom szerint a Kurtág-darabokat is tolmácsoló Hiromi Kikuchi szellemisége és játéka ihletett. Ezen túl én hallom ebben a zenében Bach-ot, és a reneszánsz szerzőket is. De mindezzel a rengeteg komolyzenei utalással együtt sem mondható ez klasszikus zenei lemeznek. Sokkal inkább helytálló azt mondani, hogy egy műfajokon átívelő, sok improvizációt tartalmazó album van születőben.

A kompozíciók egy részéhez te magad írod a szöveget. Hogyan dolgozol szövegíróként az ilyen esetekben, amikor nem a saját dallamaidhoz keresel szavakat – a saját hangodra?

Két részre tudom bontani ezeket a kompozíciókat: vannak abszolút dalszerűek és könnyen énekelhetőek, és vannak, amik nagyon nem énekszerűek, hatalmas hangközugrásokkal, sok intonációs kihívással teli, gyors, virtuóz dallamok. Utóbbiak esetében a saját énekesi dolgomat könnyítem meg egy jól megírt szöveggel. A nem-énekszerű kompozíciók esetében úgy kezdek el dolgozni a szövegen, hogy először megtanulom a dallamot, majd kipróbálom, hogy milyen magán- és mássalhangzók esnek jól az adott zenei hangra. Mert énekesként az ilyen nehéz darabok esetében van egy csomó technikai preferencia. Művészi szempontból viszont nyilván a legfontosabb a tartalmi része a szövegeknek. Eddig hármat írtam meg, és minden esetben a Gábor által adott munkacím jelentette az egyik kiindulási pontot. A már említett, Ustvolskaya-nak címzett darab esetében először megismerkedtem e különc szerzőnőnek az életével és munkásságával, akiről kiderült számomra, hogy Szentpéterváron élt, ahol tavaly volt szerencsém nekem is megfordulni a Modern Art Orchestrával közös turné keretében. Ez a két élmény már elég volt ahhoz, hogy ezekre felfűzve létrehozzam a szöveget. Egy másik kompozíció a Shekinah munkacímet viseli, amely a bennünket folyamatosan körül vevő, mindenben jelenlévő isteni minőséget, isteni jelenlétet jelenti több kultúrában. Ez az elgondolás szerencsésen találkozott egy friss olvasmányélményemmel: a Lennvilág című könyvben szó volt egy tizenkét-ezer évvel ezelőtti sámánasszonyról, akit állatokkal együtt temettek el, ebből pedig nyilvánvalóvá vált a kutatók számára, hogy egy spirituális vezetőről van szó. Ez a könyv nagyon megmozgatott engem, és fenti leírás azonnal össze is kapcsolódott azzal a címmel, amit Gábor adott a dalnak – e kettőből állt össze a szöveg. Tehát szövegírás közben párhuzamosan próbálom szem előtt tartani a technikai preferenciákat és inspirálódom a zenéből, a címből, és a saját egyéni élményeimből.

Hogyan illeszkedek ezek a közreműködői felkérések a munkásságodba, énekesi pályádba?

Nagyon jól kiegészítik azokat a saját munkáimat, amikben szerzőként vagy a koncepció megalkotójaként is részt veszek – mint a Gyémánt Bálinttal közös munkánk, vagy a Razvaljajeva Anasztáziával és Fenyvesi Mártonnal közös, Debussy NOW!. Valahol felüdülés is, mert nincs rajtam akkora felelősség, mint egy saját projektben, aminek rengeteg rétegében kell részt vennem a dalírástól akár a vonatjegy-vásárlásig. Itt tiszta fókusz van az alkotáson: hogy mit énekelek, hogyan énekelem, esetleg milyen szöveget írok hozzá. Ez megkönnyíti azt a koncentrációt, ami a zenéért való. A zenéhez pedig attól függetlenül tudok kapcsolódni, hogy nem én írom, jelen esetben egyrészt azért, mert nagyon tetszik a Gadó Gábor által írt zene, másrészt mert megtalálom benne a szabadság pontjait, harmadrészt pedig rengeteget tanulok belőle. Az a tapasztalatom, hogy e közreműködői munkák során mindig érnek olyan alkotói, zenei élmények, amiket utána hasznosítani tudok a saját szerzői, alkotói projektjeimben.

Tudsz konkrét példát mondani arra, amikor egy ilyen külsős felkérés termékenyen hatott a saját alkotói munkádra?

Zétényi Tamással például, aki ezen a Gadó-lemezen is fog csellózni, tavaly a Classicus Ensemble-el játszottuk a Zeneakadémián Schönberg: Pierrot lunaire című dalciklusát, ami egy őrületes munka volt számomra. Nagyon élveztem, többek között azért, mert a klasszikus zenészekkel való együttműködésben előjönnek olyan szempontok, amik a jazzben nincsenek – és fordítva. Tehát máshogy próbál egy klasszikus zenész, mint egy jazz-muzsikus, sokkal komolyabban veszi a kottát, nagyobb precizitással dolgozik, míg a jazz sokkal inkább díjazza az individuális megoldásokat. A két műfajhoz teljesen más attitűd szükséges már a próbafolyamat során is, ami számomra irtó tanulságos. Nem vagyok klasszikus énekes, de azt a precizitást, ami kellett ehhez a Schönberg-munkához, hihetetlenül jól tudom most is hasznosítani a hasonlóan nagy kihívást jelentő Gadó-lemezfelvétel közben, és biztos vagyok benne, hogy a későbbiekben a jazz-attitűdű produkciókban is hasznát veszem majd.

Ezek szerint Gadó Gábor is hasonló munkamódszerrel dolgozik, mint egy komolyzenei szerző?

Igen, például mondott konkrét instrukciókat a hangszínre vonatkozóan, vagy arra, hogy hogyan engedjem el a hangot. Ezek olyan részletek, amik tipikusan klasszikus szerzőknél merülnek fel, ők azok, akiknek mélyre menő elképzelése van arról, mi szólaljon meg. Itt nagy alázattal, valaki más elképzelésein belül bonthatom ki magamat, aztán az improvizációban nagyobb szabadsággal, de ezt az élményt is hasznosítva élem meg a zenét. Úgyhogy én nagyon boldog vagyok, hogy mind a két munkamódszer jelen van az életemben.

Nem szokványos, hogy egy énekes már érett előadóként saját műfajától eltérő zenei területeken vesse meg a lábát. Hogyan éled meg a hangod változását az egyre gyarapodó, klasszikus zenei jellegű felkérés nyomán?

Engem ez tart fiatalon szerintem. Két és fél évvel ezelőtt, amikor világossá vált számomra, hogy ilyen típusú felkérésből egyre több születik, felkerestem Kéringer Lászlót, akinek oda vagyok az énekléséért, és aki kiváló pedagógus is. Ő – bár klasszikus énekes – nem akar belőlem klasszikus énekest faragni. Nem is tudna, meg nekem sem az a célom, hogy elsajátítsam azt az énektechnikát. Sokkal inkább a lehetőségeim bővítésén dolgozunk. Olyan helyeken is rengeteget segít a vele való munka, ahol nem is számítottam ennek az áldásos hatásaira. Azt gondoltam, hogy elsősorban abban fog fejleszteni, hogy könnyebben és rugalmasabban tudjak magas hangokat kiénekelni, ehhez képest hihetetlenül jól hatott a mély hangjaimra is, amiről azt gondoltam, a jazz révén már nagyobb biztonságot szereztem benne. Tehát ez egy szuper élmény, mert azt érzem, nem egy lezárt készlettel kell dolgoznom. Nyilván az idő előrehaladtával lesznek a hangomnak korlátai és organikus hangszerként fog változni a testemmel együtt, de ezzel együtt is reményt keltő megtapasztalni, hogy a hangom képes fejlődni.

---

Improvizáció vagy kompozíció?

Mindkettő.

Tradíció és a progresszió kibékíthetőek a zenében?

Szükségük van egymásra, egyik nincs a másik nélkül.

A hiba a zenében lehetőség vagy buktató?

Lehetőség.

Mi számodra a zene: szórakozás és feledtetés, vagy imádság-emlékeztetés?

Mindez, de inkább imádság és emlékeztetés.

A komponálás a múzsa csókjától ihletett állapot, vagy pedig kemény, intellektuális munka?

Amióta boldog házasságban élek, azóta kemény intellektuális munka. Amíg voltak szakításaim, addig sokkal könnyebb volt a dalszerzés. (nevet)

A jazz edukált hallgatót feltételez, vagy zsigeri befogadást, nyitottságot?

Mindkettőre láttam példát. A zsigeri befogadásra a gyerekek a legjobb példa, akik táncolnak a jazzre, mert ritmikus. Ugyanakkor azt látom, hogy sok esetben az edukáció hiánya azt okozza, hogy nem mernek eljönni egy jazz-koncertre, mert gondolnak valamit a jazzről és megijednek. Pedig a jazz nem ijesztő. Az a tapasztalatom, hogy ha már valaki ott van a koncerten, akkor már el tudjuk őt varázsolni, hiszen az a munkánk, hogy elhívjuk őt egy párhuzamos dimenzióba.

Mi volt a legnagyobb zenei rejtély, amit megoldottál eddigi pályád során? Egy olyan kihívás, ami megugorhatatlannak tűnt, aztán mégis bevehetőnek bizonyult?

Szerintem első körben tavaly a már említett Schönberg mű, a Pierrot lunaire dalciklus előadása, most újabb körben pedig ez a Gadó-lemez.

Mi szükséges számodra ahhoz, hogy otthonosan érezd magad egy zenei közegben?

Kulcsfontosságú, hogy a zene szándékával tudjak azonosulni, mert az sokféle lehet: szórakoztatás, imádság – ahogy említetted – és még megannyi más. Illetve szükséges, hogy jól tudjak együttműködni azokkal az emberekkel, akikkel játszom.

Van-e kedvenc BMC Records által megjelentetett lemezed?

Most, hogy Gadó Gábor zenéjét hallgatom, azt mondanám, hogy a Corners of My Mind az, amin Gadó-szerzeményeit Winand Gábor énekli.

Melyek a meghatározó koncertélményeid a BMC-ből előadóként és /vagy befogadóként?

Előadóként számtalan ilyet tudok mondani. Erik Truffaz-val énekeltem ott, de a Gyémánt Bálinttal közös kvartettünk is a BMC-ben mutatkozott be először. A Nagyteremben a Concerto Budapesttel énekeltem Luciano Berio: Folk songs című művét. Befogadóként maradandó élményt jelentett Jim Black dobos Meyers-testvérekkel közös koncertje, és még egy olyan kapcsolatom is van a BMC-vel, hogy rendszeresen nézem a Youtube-on a Zeneterápiás klub felvételeit. Szóval még szabadidőmben is sokszor vagyok ott nálatok!

Szöveg: Szász Emese
Fotó: Nagy Eszter Fruzsina

---