Program

Jégbe zárt fájdalom - Bánkövi Gyula és Kutrik Bence szerzői estje

18:00
Könyvtár
Műsor:

Bánkövi Gyula: Jégbe zárt fájdalom
Kutrik Bence: Limerickek
Bánkövi Gyula: A meghajlott jég fénye
Kutrik Bence: Crossing V
Bánkövi Gyula: Délaissement
Kutrik Bence: Introverted confessions
Bánkövi Gyula: Megtört szárnyú madarak
Kutrik Bence: Crossing IV
Bánkövi Gyula: Hidrofónia

Az estet – eltekintve néhány oldott pillanattól – az elmúlás feletti bánat, fájdalom foglalja egybe. Hiszen nem csak a művek címei jelzik az élet komor fényeit, hanem azok zeneisége is. A cím egyébként – mely az esten felhangzó első darabé is – ismerős azoknak, akik olvasták Karel Schultz könyvét Michelangelo Buonarottiról, hiszen ennek címe: Kőbe zárt fájdalom. Ezen felül az est vezérfonala a víz is, mely különböző színekben, halmazállapotban jelenik meg. S ami még összekapcsolja a kompozíciókat – és a szerzőket is –, hogy számos közülük szinte ugyanazon a helyen született, Dunabogdányban, ahol mindkét zeneszerző alkot, ahol „műhelyeik” légvonalban mindössze néhány 10 méterre találhatók. A koncerten jelen lesz a két alkotó is, akik maguk avatják be az érdeklődőket a darabok keletkezéstörténetébe.

A programra a belépés díjtalan. A helyfoglalás érkezési sorrendben történik.

Galéria
4Kép
2024 november 08 péntek