Rólunk

BMC Ház

A jelenkor magyar zenei értékeinek együttes és összehangolt felmutatása – 1996-os alapítása óta ez a Budapest Music Center fő célkitűzése.

A jelenkor magyar zenei értékeinek együttes és összehangolt felmutatása – 1996-os alapítása óta ez a Budapest Music Center fő célkitűzése. A Gőz László által létrehozott BMC aktívan vállal részt a magyar zene méltó nemzetközi helyének kialakításában koncertszervezőként, lemezkiadóként és információs központként. Ezt szolgálja a Budapest Music Center 2013-ban megnyílt, 4000 négyzetméteres zenei központja a Mátyás utcában, ahol a 300 fős koncertterem mellett helyet kapott a jazz hazai és nemzetközi nagyjait felléptető Opus Jazz Club, a 100 ezer tételes zenei gyűjteménnyel rendelkező Magyar Zenei Információs Központ és Könyvtár, valamint a mára közel 350 klasszikus, kortárs és jazz albummal büszkélkedő BMC Records. Ugyanitt lelt otthonra az Eötvös Péter Kortárs Zenei Alapítvány, amely világhírű művészek bevonásával fiatal karmesterek és zeneszerzők továbbképzésével foglalkozik.

A BMC évi mintegy 700 rendezvényének felét a klasszikus, kortárs és jazz zenei koncertek, zenei ismeretterjesztő előadások, közönségtalálkozók, zenei kurzusok és továbbképzések teszik ki. Mindezen felül a BMC rendezvényszervezői portfoliójában konferencia, zártkörű műsoros partnertalálkozó és nagyszabású szabadtéri rendezvény is megtalálható.

Képgaléria

Kapcsolat

Térkép

ELÉRHETŐSÉG

ELÉRHETŐSÉG

Budapest Music Center
1093 Bp. Mátyás utca 8.

Telefon
+36 1 216 7894

Fax
+36 1 216 7897

Email
info@bmc.hu

JEGYINFORMÁCIÓ

Telefon
+36 1 216 7894

Jegypénztár
nyitva tartása

Hétfő: 09:00-18:00

Kedd: 09:00-20:00

Szerda-péntek: 09:00-22:00

Szombat: 10:00-22:00

Vasárnap: nyitás az előadás kezdete előtt 2 órával

KONCERTEK, KULTURÁLIS RENDEZVÉNYEK

KONCERTEK, KULTURÁLIS RENDEZVÉNYEK

rendezveny@bmc.hu

Szabó Vera
vezető koncertszervező
+36 1 455 8079

Mihalicz Noémi
koncertszervező
+36 1 455 8072

ÜZLETI RENDEZVÉNYEK

ÜZLETI RENDEZVÉNYEK

rendezveny@bmc.hu

Csath Gábor
rendezvényszervező
+36 1 455 8070
+36 30 183 5742

Kemény Judit
rendezvényszervező
+36 1 455 8074
+36 30 267 2525

BMC MAGYAR ZENEI INFORMÁCIÓS KÖZPONT ÉS KÖNYVTÁR

BMC MAGYAR ZENEI INFORMÁCIÓS KÖZPONT ÉS KÖNYVTÁR

info.bmc.hu

infokozpont@bmc.hu

+36 1 455 8071

Kégl András
vezető
andras.kegl@bmc.hu

Hodozsó Gyula
könyvtáros
konyvtar@bmc.hu

Horváth Vilmos
tartalomszerkesztő (zenemű-adatbázis, hírszerkesztés)

Papp Krisztina
tartalomszerkesztő (könyvtári katalógus, hírszerkesztés, művészadatbázis)

OPUS JAZZ CLUB

OPUS JAZZ CLUB

www.opusjazzclub.hu
+36 1 216 7894

Jegyinformáció
info@opusjazzclub.hu

Koncertszervezés
booking@opusjazzclub.hu

Étterem
opus@bmc.hu

Hernádi Zsolt
vezető koncertszervező, klubmenedzser
zsolt.hernadi@bmc.hu
+36 30 674 0138

Jancsó Edit
koncertszervező
edit.jancso@bmc.hu
+36 30 016 7491

Szilágyi Patrik
koncertszervező
patrik.szilagyi@bmc.hu
+36 30 388 7731

Németh Gergely
étteremvezető
nemeth.gergely@bmc.hu
+36 1 455 8075

Szilágyi Henrik
séf

Szalai Péter
séfhelyettes

BMC RECORDS

Bognár Tamás
label manager
tamas.bognar@bmc.hu
+36 1 476 1092
+36 30 952 7116

Máthé Ágnes
marketing, PR
agnes.mathe@bmc.hu
+36 1 476 1099

Rácz Mihály
terjesztés
mihaly.racz@bmc.hu

KOMMUNIKÁCIÓ

KOMMUNIKÁCIÓ

Ujvárossy Andor
kommunikációs menedzser
kommunikacio@bmc.hu
+36 1 455 8078
+36 30 719 7996

Molnár Fanni
tartalomszerkesztő
kommunikacio@bmc.hu
+36 30 243 3923

MŰSZAKI CSOPORT

MŰSZAKI CSOPORT

TECHNIKA

Gőz Péter
műszaki vezető
peter.goz@bmc.hu
+36 1 476 1092

Koszecz Csaba Ajtony
rendezvénytechnikus

Czvikovszky Ábel
ügyelő

Üzemeltetés

Bognár Bea
gondnok

Hajdu Csaba
gondnok

PÉNZÜGY

Tímár Andrea

Szabó Ildikó

RECEPCIÓ

Farmakisz Lajos

Sasvári Márton

Szabó Dávid

VEZETŐSÉG

Gőz László
igazgató

Mankovits Adrienne
igazgatóhelyettes