A bőgős Stanley Clarke neve van legelöl ezen a stúdiólemez-borítón, de csak a névsor miatt: a kvintett (Freddie Hubbarddal, Lenny White-tal és Chick Coreával) főleg Griffith Park Band néven szerepelt.  Ekkoriban a legnagyobb név talán a szaxofon legenda Joe Henderson, így általában övé az első szóló is a témákban. A végig akusztikus zenekar a hangulatok széles kavalkádját mutatja be. A zenészek nagymacska-szerűen mozognak, lustálkodva nyújtózkodnak, aztán úgy nekiiramodnak, mint a szél. Nem véletlen, hogy a zenekarnak több koncert-, mint stúdiófelvétele van. Itt csak egy Steve Swallow-szerzeményt tűztek műsorra, egyébként a témák saját kompozíciók, amelyekben mind a roppant inspiratív együtt játék, mind a nagyívű imprók tökéletesen kibontakozhatnak. Jó hallgatni, hogy a jazzrock óriásai hogy lubickoltak egymással egy hard bop folyóban, mielőtt átkeltek volna rajta. A MAO szólisták viszont már négy évtized felhalmozott zenei tudásának birtokában reflektálhatnak erre az albumra.