A kettős koncert fellépőinek művészi attitűdjében közös vonás a mélyen megélt spiritualitásuk bármiféle narratív szándéktól mentes, úgymond zsigerből fakadó zenei kifejezésére való törekvés.

Egy bizonyos érettséget elérve minden alkotóművész eljut arra a felismerésre, hogy az út a cél. Nem minden alkotóművész jut el viszont a Rozsnyói Péter által elért elvonatkoztatási szintre, melyet így fogalmazott meg: minden kezdet egyben végpont is, minden, ami megnyit valamit, egyben be is zár valamit. Csak fohászkodni lehet érte, hogy az ember elérje, hogy megértse, hogy belsővé tegye, ami változtathatatlan, és változtasson azon, amin kell. Rozsnyói szólókoncertjei hátborzongatóan őszinte vallomások, Bach módjára csörgedező tudatfolyamként. 

Gadó Gábor és Ávéd János egyaránt az új magyar dzsessz meghatározó alakjai közé tartozik, s számos alkalommal játszottak együtt, elsősorban vendégként egymás zenekaraiban. Útjaik most újra találkoznak, s ahogy eddig is mindig, a zene és a spiritualitás kapcsolódási pontjait keresik koncertjükön. Ima, meditáció, virrasztás és merengés olvad zenei folyammá, amely meghaladja a modalitás és tonalitás tradícióinak ellentéteit, hogy egy-egy tűnékeny pillanatra a hallgatónak is lehetősége legyen bepillantani a fátyol mögé.