Anna Anderluh dalainak elengedhetetlen összetevője az abszurditás, a merészség és némi bárgyúság – rámutatva, hogy ezek a tulajdonságok bizonyos mértékig szükségesek is. Saját maga által „meglékelt popként” leírt zenéje hidat ver a gyengéd költészet és a kemény társadalomkritika, a törékenyen egyszerű dalok és a kísérleti énekes improvizáció közé. Humora és érzékenysége segítségével Anderluh látszólag jelentéktelen részletekben találja meg azt varázserőt, ami bármiféle fényezés nélkül képes átsugározni koncertprogramján. A hallgató szokatlan hangzások kereszttüzében találja magát, amelyeket a trió sietősen, mégis igazi showman módjára adagol, és amelyek állandó fejlődésben vannak, de soha nem keltik a befejezettség érzetét – mert ami már befejezett, az nem elég izgalmas.