Johann Sebastian Bach a nyugati művészi zene legtekintélyesebb, legkomolyabb, legszigorúbb alkotóinak egyikeként él a köztudatban. Bár ez a kép Bach fontos vonásait ragadja meg (mesterségbeli tudását, elmélyültségét, szellemi kaliberét), koránt sem mondható teljesnek. Fazekas Gergely zenetörténész háromrészes előadássorozata Bach másik arcát mutatja be: a korabeli vígoperához fűződő viszonyát, a humorát (igen, a humorát!), azokat a zenével teli mindennapokat, amelyeket 1723 után Lipcsében töltött egyre gyarapodó családi és tanítványi körben. Az előadásoknak ugyanakkor fontos szereplője lesz a 18. századi Lipcse világi zeneélete is a születőfélben lévő kávéházi kultúrával, melynek két meghatározó, egyaránt függőséget okozó eleme volt: a kávé és a zene. S ahogy az Bach „Kávé-kantátájából” (BWV 211) kiderül, az előbbi komolyabb veszélyeket tartogatott a kamaszlányokra nézve, mint az utóbbi. Bachnak persze, miként látni fogjuk, zeneszerzőként és apaként mind a kávéval, mind a kamaszlányokkal, mind a zenével komoly küzdelmeket kellett folytatnia.

3. BACH ÉS A KAMASZLÁNY

Miként vészelte át Johann Sebastian Bach azt az időszakot, amikor a gyerekei kamaszodtak? Közvetlen forrásból nincs tudomásunk ezeknek a küzdelmes éveknek a természetéről, az egyfelvonásos vígoperának tekinthető „Kávé-kantáta” (BWV 211) azonban fontos dolgokat árul el az apa-lány viszonynak erről az érzékeny periódusáról. Fazekas Gergely zenetörténész a kantáta zenei elemzése révén vezeti be a hallgatókat a 18. századi apa-lány, lány-fiú és lány-kávé kapcsolatok bonyolult viszonyrendszerébe, egyben arra a kérdésre is megpróbál választ adni, hogy a kantáta eredeti librettójának megváltoztatásával vajon mi célja lehetett Bachnak, s hogy tekinthető-e emiatt a kantáta a feminizmus valamiféle előfutárának.