Program

Bacsó Kristóf TRIAD

20:00
Opus Jazz Club
Közreműködik:
  • Bacsó Kristóf - szaxofon, effektek
  • Tzumo Árpád - billentyűs hangszerek
  • Juhász Márton - dob

Bacsó Kristóf szaxofonosként és zeneszerzőként is a hazai jazzélet egyik meghatározó alakja, elég csupán annyit említenünk, hogy az elmúlt években négy szerzői lemeze jelent meg, a trió formációtól a kvartett, kvintett felállásokon át egészen a big-bandre írt albumig bezárólag.

Immár negyedik éve Bacsó legfontosabb saját zenekara a TRIAD, mely megalakulása óta jelentős pozícióra tett szert úgy a magyar jazz színtéren, mint külföldön, melyet hazai és számos európai országban adott nagy sikerű koncertjeik is bizonyítanak. Bacsó régi társa Tzumo Árpád, akinek elsődleges hangszere a zongora, azonban nagy erdeteiséggel nyúl a Fender zongorához és más elektronikus hangszínekhez is. A zenekar legfiatalabb tagja a dobos Juhász Márton, aki szinte minden stílusban otthon érzi magát. A TRIAD zenéje egyszerre merít a  jelenből és a közép-kelet európai zenei tradíciókból. A gondosan kimunkált részek mellett fontos szerepet kapnak a közös improvizációk, illetve a nem megszokott utak keresése. A trió első albuma Pannon Blue címmel jelent meg a BMC Records kiadásában, amelyen a világszerte ismert gitáros, Lionel Loueke volt a vendégük. A lemez 2017-ben elnyerte a Gramofon magazin „Az év magyar jazzlemeze” díját. 

Jelenleg újabb repertoáron dolgoznak, amelyet ez év februárjában mutattak be a Müpa fesztiválszínházában a népszerű gitáros, Gilad Hekselman közreműködésével.

Jegyek 1500 forintos áron kaphatók a helyszínen,
az InterTicket országos Jegypont hálózatában, valamint a jegy.hu oldalon.

Kérjük Önöket, hogy az Opus Jazz Clubba
váltott jegy mellé ne felejtsenek el asztalt foglalni!
Ülőhely csak asztalfoglalás esetén garantálható.

Asztalt jeggyel, internetes jegyváltás esetén utalványazonosítóval rendelkező vendégeinknek tudunk foglalni.

Az asztalfoglalásokat legkésőbb 20 óráig tudjuk fenntartani!

Közvetlenül koncertkezdés előtt történő jegyvásárlásnál vendégeink a meglévő asztalokat érkezési sorrendben foglalhatják el.

Telefon
+36 1 216 7894

℗ BMC

2018 október 06 szombat