Bár Ludwig van Beethoven utolsó csellószonátája hevességével és nyerseségével kezdetben megrémítette kortársait, legalább ugyanennyire felfedezhetjük benne a szerző másik arcát: a bensőséges, éneklő hangvételt is, amely remekül illeszkedik a hangszer karakteréhez. Akár szavak nélküli dalokként is hallgathatjuk Robert Schumann közkedvelt Három románcát, amelynek hosszú, kanyargó dallamívei elbeszélő és balladaszerű mozzanatokkal váltakoznak. A zeneszerző ugyanebben az évben, 1849-ben már komponált „egy Adagiót meglehetősen kidolgozott, ragyogó Allegróval zongorára és kürtre (vagy gordonkára), és örömét lelte benne”. Clara Schumann osztotta férje lelkesedését: „A darab fenséges, friss és szenvedélyes!”

Ugyanez mondható el Richard Strauss ifjúkori csellószonátájáról is, amelyet a szerző mindössze 17 éves korában komponált. Két évvel később az első tételt átdolgozta, a másodikat és a harmadikat pedig teljesen újraírta – a frissesség kemény munkával született meg. A szonáta a romantikus elődök, különösen Beethoven, Schumann és Mendelssohn nyomdokaiban jár, néhány meglepő harmóniai fordulatban, heroikus témában és fékezhetetlen dallamban azonban már felismerhető az a Strauss is, akit a világ hamarosan megismerhetett.

A svájci születésű Zoltán Despond fiatal kora ellenére a legelitebb nyugat-európai színpadokon fordult meg a bécsi Musikvereintől a lipcsei Gewandhauson át a madridi Auditorio Nacionalig. Repertoárjában Bach, Beethoven, Schumann és Brahms művei mellett kitüntetett helyet foglal el a 19. és 20. századi orosz csellóirodalom. Egyik legfontosabb jelenlegi projektje a Vesselin Stanev zongoraművésszel alkotott duó – a két művész érzékeny, energikus és elegáns játékát a BMC közönsége 2023-ban hallhatta először, most pedig új műsorral térnek vissza a Koncertterem színpadára.