Binder Trio plays Bartók – lemezbemutató
- Binder Károly - zongora
- Fonay Tibor - nagybőgő
- Hidász Tamás - dob
Binder Károly nagyformátumú muzsikus, aki tehetségét az új irányzatok, eltérő zenekultúrák, kompozíciós technikák és improvizatív rendszerek szintézisének szolgálatába állítja, nem megfeledkezve saját zenei gyökereiről. Öntörvényű alkotó, akinek zongorajátéka és kompozíciói egyetlen stiláris vagy műfaji kategóriába sem sorolhatók. Binder a 70-es évek vége óta kérlelhetetlen következetességgel halad azon az úton, amelyet magának kijelölt, s amelyen egyáltalán nem voltak hazai előképei. Zeneszerzői fejlődésében Bartók Béla grandiózus életműve mellett tisztán nyomon követhető a kárpát-medencei folklórkincs, a magyar őshaza, a Volga-Káma vidék dallamvilága, de még a Steve Reich nevével fémjelzett amerikai repetitív iskola hatása is. Mindeddig több mint 85 albuma jelent meg, ezúttal triójával mutatja be legújabb, Bartók Gyermekeknek című sorozatából készült albumát.
„Amikor a kezdetekben először játszottam Bartók Béla Gyermekeknek című köteteiből, sehogy sem tudtam megbarátkozni a kis darabokkal, valahogy mindig hiányérzetem volt a művek megszólaltatása után. Talán hiányoztak a klasszikus zenei stílusokból ismert variációk, vagy a témák további kibontásai. Amikor befejeztem a darabokat, sokszor azt éreztem, hogy most kellene elkezdődniük. Később, amikor már tanítottam őket, gyakran improvizáltunk egy-egy ostinatóra, harmóniasorra. Ez a tizenöt kis darab válogatás a négykötetes sorozatból. A válogatás során igyekeztem hangulatokat, karaktereket megjeleníteni. A munka során próbáltam összegyűjteni azokat a kompozíciós technikákat, szerkesztési és rendezési elveket, amelyek a rövid darabokban esszenciálisan megjelentek. Mindegyik darab zárt, megszerkesztett formai kereteit kinyitottam, és minden rövid darab kibővült egy-egy improvizációs szakasszal. Izgalmas és inspiráló volt az alkotás során a gyönyörű népballadák és az afroamerikai népzenében található balladák, bluesok díszítésmódjának és hangrendszereinek találkozása. Szeretném megköszönni zenésztársaimnak, barátaimnak: Fonay Tibornak és Hidász Tamásnak a kreatív közreműködést, a ritmusalapok és groove-ok kitűnő megalkotását” – mondta el a lemezről Binder.
A koncert a Felhangolva! program keretében, a MOL-Új Európa Alapítvány támogatásával valósulhatott meg. További részletek és programok: https://felhangolva.hu/
Jegyek 3000 forintos áron kaphatók a helyszínen, a bmc.jegy.hu oldalon, valamint az InterTicket országos Jegypont hálózatában.
Az asztalfoglalás a jegyvásárlás során automatikusan megtörténik.
Páratlan számú ülőhely foglalásánál előfordulhat, hogy az asztalt meg kell osztania másokkal.
Vacsoravendégeinknek 19 órai érkezést javaslunk.
Az asztalfoglalásokat legkésőbb 20 óráig tudjuk fenntartani!
Telefon: +36 1 216 7894
℗ BMC