Ahogy a 19. században elvárták, Mendelssohn nemcsak zeneszerző, de előadóművész és karmester is volt egy személyben. Ma már kevés ilyen polihisztor akad a zenei életben, Jörg Widmann azonban közéjük tartozik. Ezúttal hármas szerepben lép színpadra, hiszen saját darabjait vezényli, a koncert elején pedig szólistaként is hallhatjuk. A mindössze tizenöt éves, de főbb stílusjegyeit már kidolgozó Mendelssohn két műve keretezi a műsort, köztük Widmann kisebb formákra összpontosító alkotásai szólalnak meg. A világklasszis klarinétművész gyakran a múlt zenéiből válogat alapanyagot, de ezt olyan természetességgel teszi, és olyan eredeti hangot varázsol belőlük, hogy az eredményt egyszerre érezzük ismerősnek és meglepően újnak.

Mendelssohn nemigen vonzódott a fafúvós hangszerekhez, keveset komponált rájuk. 1824-ben klarinétra és zongorára írt szonátája egészen 1987-ig kiadatlan maradt. A Dalok szöveg nélkül világát idéző lassú tétel gyönyörű dallammal kezdődik, amelyet Widmann klarinétra, vonóskarra, hárfára és cselesztára átírt változatában lágy pengetések kísérnek.

A Widmann-blokk első műveként a tíztételes Szabad darabok szólal meg. A tételek különböző akusztikai jelenségekre fókuszálnak, mint az alaphang bizonytalansága, a lebegés vagy a monofónia (egybehangzás). A záróhangok minden esetben a következő tétel nyitóhangjai is, így a tíz teljesen ellentétes miniatűr elválaszthatatlan egységet képez.

A 2008-ban íródott Con brio Beethoven-hommage. Bár a zenekari nyitányban nincsenek konkrét idézetek, hangszerelésével, a kísérőszólamok felépítésével, díszítéseivel és humorával egyértelmű kölcsönhatásba lép a bécsi mester 7. és 8. szimfóniájával. A beethoveni akkordok között a legextrémebb widmanni hangzások szólalnak meg, a timpani pedig mindvégig fontos szerepet kap.

„Nem akar több lenni, mint részei összessége: a ritmus puszta élvezete” – írta a szerző a maximális tempót rögtön ki is jelölő 180 beats per minute című darabjáról. A friss diplomás Widmannt a techno lüktetése ihlette meg 1993-ban. Leszámítva a hatszólamú kánont a darab végén, a mű harmóniailag és szerkezetileg egyszerű, a folyamatos zakatolás mégis változatos és izgalmas marad.

A hangversenyt záró szimfóniát Mendelssohn tizenkilenc éves nővére, Fanny születésnapjára komponálta. A mű hangvétele hangneme (c-moll) ellenére is derűs. Az egyértelmű Mozart-hatások mellett megjelenik a szerző anyanyelvi szinten beszélt, lenyűgöző harmóniai világa; a frappáns és összetett finálé ugyancsak érett komponistáról árulkodik.