Program

Budapesti moziestek | Csontváry

19:00
Könyvtár

"Moziest" sorozatunkban olyan, többnyire magyar filmeket vetítünk, amelyeknek zenéje és annak alkotója különösen kedves, fontos számunkra. Játék- és dokumentumfilmek egyaránt szerepelnek a kínálatban, a filmművészet hajnalának idejéből éppúgy, mint a közelmúltból. S hogy az élmény még teljesebb legyen, a kiválasztott filmek zeneszerzőjét (vagy azok közeli munkatársait, barátait) is meginvitáljuk majd egy beszélgetésre. Házigazdánk továbbra is Kolozsi László lesz, aki nemcsak film- és zenekritikus, de regény- és forgatókönyvíró is, ez utóbbit a MOMÉ-n is oktatja.

Sorozatunk decemberi állomásán Huszárik Zoltán Csontváry című, 1980-ban bemutatott alkotását vetítjük, mégpedig abból az alkalomból, hogy a film zenéjének szerzője, Kocsár Miklós idén decemberben lenne 90 éves. Az esten Kocsár Balázs, karmester lesz a vendégünk.

CSONTVÁRY
magyar filmdráma, 1980, 106 perc
rendező: Huszárik Zoltán
forgatókönyvíró: Dobai Péter, Császár István
operatőr: Jankura Péter
vágó: Kármentő Éva
zeneszerző: Kocsár Miklós

Szereplők:
Ichak Finci, Holl István, Drahota Andrea, Dajka Margit, Bánfalvy Ágnes, Balázs Samu

A film Csontváry Kosztka Tivadar életét mutatja be, aki egy sugallat hatására otthagyja a patikusi hivatását és otthonát, hogy festő lehessen. Csontváry a közel-kelet fele indul, hogy meglelje és megfesse a nagy motívumát. Ezzel párhuzamosan láthatjuk Z, a nagy sikernek örvendő színész küzdelmét, hogy megértse Csontváryt, akit neki kell a színpadon eljátszania.

Huszárik nem hagyományos életrajzi filmet forgatott, hanem saját formanyelvébe és témáiba oldotta bele a festő három kontinensen átívelő kalandozását és műtermi tépelődéseit. A lineáris elbeszélés helyett a Szindbád és a kísérleti rövidfilmek avantgárd megoldásait viszi tovább, csak ezúttal már nem az életszeretet és halálvágy dialektikája van a kaleidoszkóppá tört lencse fókuszában, hanem a küldetéstudattal bíró művész és a tőle normalitást elváró társadalom ambivalens viszonya.

 
A vetítés előtti és utáni beszélgetést Kolozsi László film- és zenekritikus moderálja.

Vendég: Kocsár Balázs, karmester

A film megtekintését 16 éven aluliaknak nem ajánljuk!


A filmalkotást biztosította a Nemzeti Filmintézet Közhasznú Nonprofit Zrt.

A vetítésre minden hely elkelt, további regisztrációkat nem tudunk fogadni.

℗ BMC

Galéria
6Kép
2023 december 13 szerda