Program

Budapesti moziestek | Jeles András: Álombrigád

vendég: Jeles András, rendező
19:00
Könyvtár

A nagy sikerre való tekintettel folytatjuk "Moziest" sorozatunkat! A szeptembertől induló új évadban is olyan, többnyire magyar filmeket vetítünk, amelyeknek zenéje és annak alkotója különösen kedves, fontos számunkra. Játék- és dokumentumfilmek egyaránt szerepelnek majd a kínálatban, a filmművészet hajnalának idejéből éppúgy, mint a közelmúltból. S hogy az élmény még teljesebb legyen, a kiválasztott filmek zeneszerzőjét (vagy azok közeli munkatársait, barátait) is meginvitáljuk majd egy beszélgetésre. Házigazdánk továbbra is Kolozsi László lesz, aki nemcsak film- és zenekritikus, de regény- és forgatókönyvíró is, ez utóbbit a MOMÉ-n is oktatja.

Sorozatunk szeptemberi állomásán Jeles András 1983-ban betiltott, majd 1989-ben bemutatott vígjátékát, az Álombrigádot vetítjük. Vendégünk lesz maga a rendező, akivel a film zenéjének (társ)szerzőjéről, a nemrég elhunyt Melis Lászlóról is megemlékezünk.

ÁLOMBRIGÁD
magyar vígjáték, 1983, 105 perc
rendező: Jeles András
zene: Melis László, Darvas Ferenc
forgatókönyv: Jeles András
operatőr: Kardos Sándor
vágó: Pósán Zsuzsa
szereplők: Rátonyi Róbert (narrátor), Szirtes Ádám, Patai István, Láng Tibor, Ambrus András, Bezerédi Zoltán, Dánffy Sándor, Kiss Jenő, Kránitz Lajos, Lencz György, Szegő Zsuzsa, Szersén Gyula, Ujréti László, Vámosi János, Németh Mihály

A történetmesélés bizony nehéz dolog, így hát a mesélőnek többször is neki kell rugaszkodnia, hogy elkezdődjön a film. Végre megpillanthatjuk a főhőst, Oláh Gyula brigádvezetőt, aki olykor a magafajta ember számára szokatlan tevékenységet is folytat. Előbb egy kis kék füzetbe lejegyzi munkatársai, főnökei szavait és tetteit, majd elhatározza, hogy brigádjával színre viszi Gelman: Prémium című darabját. Az előadás megszervezése azonban egyre több nehézségbe ütközik...

A vetítés előtti és utáni beszélgetést Kolozsi László film- és zenekritikus moderálja.

Vendég: Jeles András - rendező

A programra a belépés díjtalan, de regisztrációhoz kötött. Regisztrálni a papp.krisztina@bmc.hu email címen, 2018. szeptember 12-én 12 óráig lehet,  a korlátozott befogadóképesség (100 fő) erejéig.

℗ BMC

2018 szeptember 12 szerda