Program

Budapesti moziestek | Sándor Pál: Régi idők focija

vendég: Sándor Pál, rendező
19:00
Könyvtár

"Moziest" sorozatunkban olyan, többnyire magyar filmeket vetítünk, amelyeknek zenéje és annak alkotója különösen kedves, fontos számunkra. Játék- és dokumentumfilmek egyaránt szerepelnek a kínálatban, a filmművészet hajnalának idejéből éppúgy, mint a közelmúltból. S hogy az élmény még teljesebb legyen, a kiválasztott filmek zeneszerzőjét (vagy azok közeli munkatársait, barátait) is meginvitáljuk majd egy beszélgetésre. Házigazdánk továbbra is Kolozsi László lesz, aki nemcsak film- és zenekritikus, de regény- és forgatókönyvíró is, ez utóbbit a MOMÉ-n is oktatja.

Sorozatunk májusi állomásán egy legendás alkotást, a Régi idők focija című filmet vetítjük. Vendégünk lesz Sándor Pál, a film rendezője.

RÉGI IDŐK FOCIJA
magyar filmszatíra, 1973, 78 perc
rendező: Sándor Pál
forgatókönyv: Bíró Zsuzsa, Mándy Iván, Tóth Zsuzsa (Mándy Iván: A pálya szélén című regénye nyomán)
operatőr: Ragályi Elemér
vágó: Kármentő Éva
díszlettervező: Romvári József
jelmeztervező: Kemenes Fanni
zene: Tamássy Zdenko

szereplők: Garas Dezső, Major Tamás, Márkus László, Kern András, Péter Gizi, Esztergályos Cecília, Temessy Hédi, Vogt Károly

Budapest, 1924. Minarik Ede (Garas Dezső), a megszállott mosodás minden szabadidejét és pénzét csapatának, a másodosztályban vegetáló Csabagyöngyének szenteli. Élete célja, hogy feljuttassa a klubot az élvonalba, de megannyi akadállyal kell szembenéznie. Játékosai elégedetlenkednek a mostoha viszonyok miatt, az egyetlen klasszis Vallay (Vogt Károly), a kapus, aki körül keselyűként köröznek a riválisok ügynökei. A pénzhiány miatt időről-időre áruba kell bocsátania a csapat egyik tagját, és a végén még meg is verik. De Minarik nem adja fel, mert „kell egy csapat!” A film jelmondata szállóigévé, főhőse fogalommá vált, szinte azonnal. Minarik lett az ellenszélben küzdő, minden pofon után felálló, makacsul álmodó kisember archetípusa, aki egyszerre komikus és tragikus figura. A történet túlmutat a futball közegén, a szedett-vedett csapatért való harc közéleti és társadalmi metaforaként is érvényes, a rendező nem csak a régi idők focija, hanem a mozi hőskora előtt is tiszteleg. A képi megoldások (szöveges inzertek, lassítások, gyorsítások), a burleszkbe illő gegek és a színészi játék stílusa mind a klasszikus némafilmeket idézik.

 
A vetítés előtti és utáni beszélgetést Kolozsi László film- és zenekritikus moderálja.

Vendég: Sándor Pál, rendező

A programra a belépés díjtalan, de regisztrációhoz kötött, a vetítésre maximum 80 jelentkezőt tudunk fogadni. Regisztrálni a papp.krisztina@bmc.hu email címen, 2022. május 17-én 12 óráig lehet. Mind a sikeres, mind a sikertelen regisztrációról válaszlevelet küldünk.

℗ BMC

Galéria
8Kép
2022 május 18 szerda