Program

Budapesti Vonósok: Klasszikusok tükrében 3.

17:00
Koncertterem
Műsor:

Leoš Janáček: Szvit vonószenekarra, JW 6/2
Sáry Bánk: Az örök vers
Johann Sebastian Bach: Kantáta – „Komm du süsse Todesstunde”, BWV 161 (ária – Mein verlangen)
Sáry László: Tamburás öreg úr

Közreműködik:
  • Kéringer László – tenor
  • Budapesti Vonósok
  • Művészeti vezető: Botvay Károly
  • Házigazda: Molnár Szabolcs zenetörténész

„A barokk zene, illetve a barokknál is régebbi korok zenéjéhez vonzódom a leginkább és természetesen kortársaimhoz” – nyilatkozta nemrégiben Sáry Bánk. Közelmúltban befejezett, „Az örök vers” című kompozíciójában azonban mind időben, mind térben jóval távolabbra tekint: a darabbal egy 1300 éve alkotó kínai költőt idézett meg. De hogyan fogadták mindezt Kínában? A cseh Janáček vonószenekari darabja egy barokk műfajra hivatkozik, Sáry László 2017-ben befejezett műve pedig Arany János születésének 200. évfordulójára készült. A megidézett „tamburás öreg úr” néha felidéz régi dalokat, olykor maga is kitalál ezt-azt, eszébe ötlik egy-egy ének, a szöveg néha „cikornyás, dallama német”. Lehet, hogy Arany (vagy Sáry László) Bachra gondolt? De mitől édes a halálóra, és lehet-e sóvárogni utána? Megígérhetjük, hogy a Klasszikusok tükrében koncertsorozat új évadában sem maradnak kérdések a levegőben.

Jegyek 1800 forintos áron kaphatók a helyszínen,
a jegy.hu oldalon,
valamint az InterTicket országos Jegypont hálózatában.

 

2020 április 25 szombat