Program

Chris Devil Trio: Big Dipper

Lemezbemutató
20:00
Opus Jazz Club
Közreműködik:
  • Ördög Krisztián - szaxofonok
  • Paczári Viktor - basszusgitár, effektek
  • Serei Dániel - dob, ütőhangszerek

A formáció 2011-ben alakult a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatóiból. Repertoárjuk saját szerzeményekből, illetve egyedi felfogásban játszott örökzöldekből áll. Mindhárman részt vesznek zeneszerzőként is a munkában, amely igazán változatossá teszi koncertjeiket, az egyes tagok különböző zenei világa miatt. Céljuk a kísérletezés, a harmónia hangszer nélküli felállás lehetőségeinek feszegetése, olykor a hagyományos vagy fúziós jazz, olykor a szabad zene eszközeivel.

A 2013-as Talentométer tehetségkutató jazz kategóriájának győzteseiként felléphettek az Újbuda Jazz Fesztiválon. 2014-ben Borbély Mihállyal szerepeltek az Opus Jazz Clubban, Tóth Viktorral pedig az A38 Hajón. 2015 áprilisában a Magyar Jazz Szövetség Combo Versenyén II. helyezettek lettek: Ördög Krisztián Flyin' with My Dragon című darabja lett a legjobb kompozíció. Májusban pedig megkapták a Most Promising Band díjat a VII. Nemzetközi Ifjúsági Jazzversenyen, Marosvásárhelyen.

A trió tavaly rögzítette a most megjelenő, Big Dipper című első albumának anyagát, melynek bemutatójára az Opus Jazz Clubban kerül sor.


A koncert az NKA Hangfoglaló Program támogatásával valósul meg.

Jegyek 1800 forintos áron kaphatók a helyszínen, a bmc.jegy.hu oldalon,
valamint az InterTicket országos Jegypont hálózatában.

Az asztalfoglalás a jegyvásárlás során automatikusan megtörténik. Az asztalfoglalásokat legkésőbb 20 óráig tudjuk fenntartani!

Telefon
+36 1 216 7894

℗ BMC

2019 október 19 szombat