Joseph Haydn op. 76-os vonósnégyes sorozatát, az ún. Erdődy kvartetteket már a szimfóniáin túl, az oratórikus művek felé fordulva komponálta 1797-ben. A d-moll kvartett a “Quinten” nevet kapta az első tételt uraló kvintmotívum okán. Az egész művet nagyon kifinomult polifónia jellemzi, Somfai László híres tanulmányában annak a lehetőségét is felvetette, hogy Haydn Albrechtsberger, a korszakban meghatározó kontrapunkt-traktátusa nyomán komponálta a mű polifón szakaszait.

Borogyin második, D-dúr kvartettje két okból is kivételnek számít az az életműben, egyfelől Borogyin egy lendületben, kevesebb, mint egyetlen hónap alatt írta meg 1881 augusztusában. Másfelől pedig nincs a szerző álltal publikát programja a műnek, ugyanakkor a darab ajánlása viszont a szerző feleségének, Ekaterinának szól, akivel 20 évvel azelőtt ismerkedtek meg Heidelbergben. Talán ez ihlette a kvartett alapvetően lírai hangvételét, és a számtalam gordonkamelódiát - Borogyin műkedvelő csellista volt.

Schubert alig múlt 20 éves, amikor dalt komponált Matthias Claudius Halál és a lányka című versére. Ez a drámai remekmű lett később az 1824 márciusától 1826 januárjáig komponált d-moll vonósnégyese második, variációs tételének a magja, azonban hangvétel az egész kompozíción nyomot hagyott, a kvartett egy utazás a halállal szembenéző Schubert depressziójának legmélyebb bugyraiba: “A legboldogtalanabb, legnyomorultabb embernek érzem magam a világon. Egy ember, akinek egészsége soha nem áll többé helyre, és aki efölötti kétségbeesésében helyzetén folyvást csak ront, ahelyett hogy javítana, egy ember, mondom, kinek legragyogóbb reményei semmivé váltak, akinek a szerelem és barátság boldogsága legföljebb a legnagyobb fájdalmat nyújtja, kinek a szép iránti lelkesedése (legalábbis az, amely ösztökél) eltűnéssel fenyeget – vajon nem nyomorult, nem boldogtalan-e az ilyen ember?”