Fogas kérdés, hogy mit is jelent „megérteni” a zenét (sokak számára már az is kétséges, hogy kell-e egyáltatán érteni, van-e benne bármi megértenivaló). Sorozatunban a megértés egy aspektusaként a zenetörténet négy alapvető ellentétét vesszük szemügyre: kettő közölük a zene mibenlétét és társadalmi szerepét érinti, kettő pedig a két legnevezetesebb modernitás-vitáról szól. Az előadásokat tematikájukban hozzájuk kapcsolódó koncertek követik.

Philipp de Vitry nevéhez köti a hagyomány azt az 1320 körül keletkezett, Ars Nova című traktátust, mely a notáció reformján keresztül Machaut művészetének, és rajta keresztül az egész reneszánsz zenének egyik alapja lett. Újszerűségének legfontosabb pontja, hogy a páros metrumot a páratlannal egyenrangúnak tekinti; s ezzel kivívta a kora legnagyobb terjedelmű zeneelméleti munkáját megíró zenetudós ellenszenvét. Jacobusművének utolsó, hetedik könyve szenvedélyesen száll szembe az újításokkal. Az előadáshoz kapcsolódó koncerten a Roman Fauvel zenei betéteiből hangzik fel egy csokorra való. E 14. század eleji verses regény főhőse egy ló, akinek neve a főbűnök kezdőbetűiből van összegyúrva, s nagy karriert fut be, magas egyházi méltóságra jut. A versekhez írt dalok között találhatók Vitry leghíresebb művei, ugyanakkor a Jacobus által dicsért régi stílus is képviselteti magát.