Miért Schumann és miért Schönberg? És főleg: hogy kerülnek egymás mellé? Nem egészen tudom, mostanában miért épp e két szerző zenéje ejt annyira rabul. Persze kevés ihletettebb, kirobbanóbb, élettelibb zenét írtak az elmúlt századokban, mint amilyen a Schumann-zongoraművek legjava. A hallgatót (és persze az előadót is) könnyen ragadják magukkal spontán áradásukkal, lobogó idealizmusukkal, gyakran frenetikus humorukkal – és kedvességükkel. A lappangó őrület mélyéhez képest a felszínen érzékelhető nagyszerű emberi vonásokkal.

Mindezzel látszólag szöges ellentétben áll Schönberg zenei stílusa, néha hidegnek érződő konstrukcióival. Az érzés csal. A XX. századi szerző átmeneti korszakában, a későromantika és új zene határmezsgyéjén írt op. 11-es és op. 19-es darabjai elképesztően sűrű és mély kifejezéssel telítettek. Hideg és forró egyszerre. A teljes zenetörténeti tonális fejlődést végleg lezárni szándékozó későbbi stílus, a  tizenkétfokú Schönberg-művek pedig (mint az itt elhangzó op. 25.-ös Szvit is)  kristályos tökéletességűvé csiszolt zenék. E hűvös tökéletesség azonban korántsem  hermetikusan zárt, az összefüggések elképesztően tágas hálóját bontja ki. Mint amikor a csillagos tiszta eget nézzük, és még hozzáképzeljük a világmindenséget is – olyan e zenét hallgatni. Inkább kozmikus, mint emberi – ebben leginkább talán Bach zenéihez hasonlítható. Amit hallgatóságának egy része nehéznek és csúnyának titulál, arról szeretném bebizonyítani, hogy éppen ellenkezőleg: könnyű és szép. Amit gyakran atonális stílusnak neveznek, számomra nagyon is tonális… A hagyományban mélyebben van benne, mint akár szerzője maga tudta volna saját magáról – mint általában a jó forradalmárok, akik szerencsére mégsem robbantják föl a világot. Mindkét szerző számára fontosak egyébként bizonyos barokk minták. A Schumann-zongoraművekben a faktúra, a szövésmód tartalmaz gyakran efféle elemeket, változatos és meghökkentő alakzatokban. A Schönberg-szvitben sem kevésbé érdekes mintázatok, vonalak alakítják a formát, ráadásul a barokkból vett tánctételek bizonyos kereteit is felhasználja a szerző. Nagyobb távolságból, mifelőlünk nézve nem is esik olyan messze Schönberg zenéje akár Schumann stílusától sem. (Csalog Gábor)