Isabel Villanueva karizmatikus előadásmóddal és kiolthatatlan szenvedéllyel népszerűsíti a vonós hangszerek Hamupipőkéjét, a brácsát. Mióta 18 évesen a Spanyol Rádió Televízió Szimfonikus Zenekarával előadta Bartók brácsaversenyét, Villanueva világkarriert futott be: rendszeresen meghívják zenekarok szólistájaként, akikkel több mint 30 brácsaversenyt tart repertoáron a barokktól a kortárs zenéig, és olyan jelentős helyszíneken és fesztiválokon adott szólóestet, mint a berlini Konzerthaus, a párizsi Musée d'Orsay, a koppenhágai Royal Court Theatre, a madridi Auditorio Nacional de Madrid és a londoni Wigmore Hall. Több mint 20 új brácsadarab születésében és bemutatásában működött közre, amelyek közül többet neki ajánlottak.

2023-ban jelent meg második albuma, a Ritual című szólólemez. Az ezer év zenetörténetéből válogató albumot 2024-ben jelölték az ICMA díjára a legjobb szólóhangszeres album kategóriában. A lemez anyaga Hildegard von Bingen és Heinrich Biber egyszerűségében is varázslatos zenéjétől a híres Chaconne-ban tetőző Bach-partitán át Kurtág szűkszavú, de a térrel, idővel, csenddel és hanggal annál bensőségesebb viszonyban álló darabjaiig ível – ezt a műsort hallhatjuk most élőben.

A kortárs spanyol filozófus, Carlos Javier González Serrano így fogalmazott a zenei rituáléról: „A csend elengedhetetlen feltétele a hang megjelenésének, annak, hogy a szó életre keljen. Amikor a nyelv még nem tudta kifejezni az emberi lélek legnagyobb mélységeit, a zene egy különleges utat jelentett, amely kapcsolatba hozott minket a misztikummal, a valóság transzcendens elemével. Ekkor született meg a zenei rítus, amelyben a szó és a dallam kéz a kézben járnak és elvezetnek egy térbe, ahol az emberek kifejezik tiszteletüket a szellemek és az istenek előtt, és ahol ismeretlen, sőt, még tiltott elemeket is megidéznek. A rítus szent és sérthetetlen szertartás, egy szimbolikus hely, ahol az emberek összegyűlnek, hogy találkozzanak a meg nem nyilvánulóval, azzal, ami szeret elrejtőzni előlünk. A zene a rítus szíve, életadó szívverés, amely felfedi a szertartás ritmusát. A rítusra tekinthetünk térképként is, hiszen azt is jelzi, mi van az értelmünk határain túl. A rítus a titokzatosság kapuja, a zene pedig az eszköz, amely elvezet minket ehhez a terra incognitához. Ezért a zene végül átadja helyét a csend birodalmának és ezzel beteljesíti útját. A zene rítus, mert ez az egyetlen nyelv, amely visszavezet minket a lehetőségek földjére. A zene rítus, mert ez az egyetlen nyelv, amely a lehetetlenről beszél nekünk.”

Isabel Villanueva koncertje feltárja előttünk a csend, a hang és a transzcendencia metszéspontjait, és egyedülálló lehetőséget kínál arra, hogy a zenét szent és átalakító rítusként éljük meg.