JAZZY LIVE│Jamese
21:00
Opus Jazz Club
Molnár Emese – ének
Udvarhelyi Gábor – gitár
Éder Ferenc ''Lá'' – basszusgitár
Badics Márk - dob
A közel egy éve alakult, de már teljes, meglepően érett koncertprogrammal jelentkező JaMese (ejtsd: Dzsemese) egy szólistát és egy formációt takar egyszerre. Az elnevezést az énekesnő Molnár Emese keresztneve ihlette, ugyanakkor a név magába foglalja ennek a zenének a meseszerűségét, illetve folyamatos átalakulását, kísérletező, improvizatív jellegét is (jam).
A JaMese zenéje szabad, műfaji határoktól mentes, a nu jazz köntös néha népdalfeldolgozást, máskor megzenésített kortárs magyar verset takar, de találunk itt ''keleti fűszerezésű'', kitalált nyelvre épülő dalt, vagy éppen átiratot JaMese kedvenc soul-jazz dívájától, Lizz Wrighttól.
Molnár Emese 2005 óta él Budapesten, s az azóta eltelt években számos zenei projektben működött közre mint szerző és előadó. 2008-ben a Dj Zoohackerrel készült Sentimental című daluk több válogatáslemezen is megjelent. Vokálozott a Quimby zenekar Ajjajaj lemezének címadó dalán, majd az azt követő Lármagyűjtögetőn. 2010-ben Gaya Arutyunyan felkérésére több neves előadóval együtt énekelt a rodoszi World Public Forum megnyitó eseményén, majd a következő évben szintén Gaya Arutyunyannal, továbbá Tóth Evelinnel és Fábián Julival 4 Free Birds néven mutatkoztak be az A38 hajón. Szerepelt a Budapest Tánciskola Ördöglakat elnevezésű kortárs táncelőadásában, valamint a mozikban nemrég bemutatott Kémhatás című táncos filmben. Mindemellett folyamatosan koncertezik akusztikus feldolgozásokat játszó zenekarával, a Why Nottal.
Jegyek 1500 forintos áron a helyszínen, illetve a JEGY.HU hálózatában kaphatók!