Program

Knutdut Men

20:00
Opus Jazz Club
Közreműködik:
  • Ágoston Béla - C-melody szaxofon
  • Murányi Ákos - szoprán- és altszaxofon
  • Pengő Csaba - nagybőgő
  • Hárságyi Péter - dob

A multiinstrumentalista Ágoston Béla műfajok közti határokat oldó munkásságának mozgatórugóját a „zeneközelítő” fogalomba sűrítette, és ennek jegyében lett könnyűzenei életünk megkerülhetetlen alakja. Pályafutása során olyan rangos együttesek tagja volt, mint a Dél-Alföldi Szaxofonegyüttes, a Vízöntő, a Kampec Dolores és az Etnofon Zenei Társulás, és közben mintegy húsz – többnyire a mai napig aktív – zenekart vezetett. Knutdut Men névre hallgató kvartettjével rögzített Dunno című albuma a BMC Records gondozásában jelent meg 2016-ban, melyet azóta a Summaya című második album követett a Hunniánál. A koncert gerincét az albumok anyaga adja, de Ágoston Béla termékeny szerzői habitusát ismerve minden bizonnyal friss szerzeményekre is számíthatunk.

"Továbbra is titok marad, hogy mit nem tudnak, és nyilvánvalóvá vált, hogy mennyire tudnak újat mutatni. Ágoston Béla (szaxofonok), Murányi Ákos (altszaxofon), Pengő Csaba (bőgő) és Hárságyi Péter (dob) négyesfogata az új korong tanulsága szerint is megtartotta vezető pozícióját a legjobb modern jazzbandák mezőnyében." - Bereczki Bálint, Jazzma.hu

Knutdut Men: Summaya a Spotify-on

Jegyek 1500 forintos áron kaphatók a helyszínen, a bmc.jegy.hu oldalon,
valamint az InterTicket országos Jegypont hálózatában.

Kérjük Önöket, hogy az Opus Jazz Clubba
váltott jegy mellé ne felejtsenek el asztalt foglalni!
Ülőhely csak asztalfoglalás esetén garantálható.

Asztalt jeggyel, internetes jegyváltás esetén utalványazonosítóval rendelkező vendégeinknek tudunk foglalni.

Az asztalfoglalásokat legkésőbb 20 óráig tudjuk fenntartani!

Közvetlenül koncertkezdés előtt történő jegyvásárlásnál vendégeink a meglévő asztalokat érkezési sorrendben foglalhatják el.

Telefon
+36 1 216 7894

℗ BMC

Galéria
3Kép
2019 március 06 szerda