A Legendás Albumok sorozat koncertjein a jazztörténet szempontjából különösen jelentős lemezek anyagait hallhatjuk a Modern Art Orchestra előadásában. A koncertekkel a zenészek nem csupán tiszteletüket fejezik ki a jazzlegendák és műveik iránt – a Legendás Albumok mögötti műhelymunka fejlődési folyamat is egyben. A MAO muzsikusai tanulmányozzák és belsővé teszik az aktuális lemezanyag egészét, a zenei szerkezeteket és a hangszereléseket az előadások alkalmával érintetlenül hagyva. Minthogy a jazz nyelvezetének alapvető összetevői az improvizáció és a szólisztikus önkifejezés, a muzsikusok természetesen rögtönzött szólókat adnak elő a koncerteken. Az eredeti szerzemények és hangszerelések tiszteletben tartásának és a Modern Art Orchestrától megszokott színvonalú zenészek improvizációinak köszönhetően a Legendás Albumok egyszerre hozza testközelbe a hallgatókat a jazz-mesterművek hagyományával és garantál friss zenei élményt.

MAO Legendás Albumok | The Max Roach 4 plays Charlie Parker

A száz éve született Max Roach 22 éves volt, amikor a be-bop stílus születésének hajnalán Charlie Parkerrel, Dizzy Gillespie-vel és másokkal kezdtek összejárni, jam sessionökön próbálgatták szárnyaikat. Néhány éven belül mindenki őket utánozta, a fiatalok új felfogása lett a modern jazz alapja. Parker 1955-ös halála után, ahogy Lennie Tristano, Charles Mingus és mások, Roach is ki akarta fejezni, milyen sokat jelentett neki „Bird”, ezért csak Parker számokat játszottak ezen a lemezen. De ha csak eljátszották volna a zseniális újító számait, az nem lett volna méltó hozzá, ezért Roach itt először próbálta ki azt, hogy zongora vagy más akkordhangszer nélkül, két fúvóssal szerepeljenek. Persze ebben kényszer is közrejátszott, ugyanis négy év után távozott együtteséből Sonny Rollins, és az ő helyét Hank Mobley és George Coleman váltva töltötte be. Az ötvenes évek óriási kedvence, Mobley és a később még nagyobb babérokra törő Coleman felfogása egyaránt a hard bop jegyében állt. Ám az első improvizált szólókat, meg a legemlékezetesebbeket, a nyaktörő tempóktól egyáltalán nem ódzkodó, a bebopot fantasztikus csúcsokra vivő Kenny Dorham trombitás hozta, miközben a ritmus, Roach-csal az élen, űzi-hajtja a szólistákat, röpülve szabadon Bird módjára.