Program

MUSIC LX | Greg Lamy 4tet (LU/FR/US)

20:00
Opus Jazz Club
Közreműködik:
  • Greg Lamy - gitár
  • Johannes Muller - szaxofon
  • Gautier Laurent - nagybőgő
  • Jean-Marc Robin - dob

A Luxemburg, New Orleans és Párizs között „ingázó”, New Orleans-i születésű gitáros, Greg Lamy a bostoni Berklee College of Music falai közt fejezte be tanulmányait, s alig valamivel később már sokan felfigyeltek rá úgy New Yorkban, mint rövid európai turnéi során. Jó néhány zenekarban működött és működik közre tagként, de saját kvartettje is mintegy másfél évtizedes múltra tekinthet vissza. A Greg Lamy Quartet inspirációkkal teli, a kihívásokkal bátran szembenéző csapat, ahol az együttes fellépés öröme és a zenei pluralizmus a döntő.

2006 óta a kvartett négy albumot adott ki, ezekből a Press Enter címre keresztelt utolsó 2017-ben jelent meg. Az album kilenc modern hangzású darabja – ahogy ezt olyan címeik is sejtetik, mint Control SwiftErase, Exit vagy Press Enter – egyszerre impresszionista és figuratív, melankolikus és energikus, s így érzékeink széles skálájára hatóan csábítja el hallgatóit. Lamy bőségesen áradó ihletettségéhez a társaival már több mint egy évtizede tartó közös munka ad igazi, biztos alapot.

greglamy.com 

Jegyek 1500 forintos áron kaphatók a helyszínen,
az InterTicket országos Jegypont hálózatában, valamint a jegy.hu oldalon.

Kérjük Önöket, hogy az Opus Jazz Clubba
váltott jegy mellé ne felejtsenek el asztalt foglalni!
Ülőhely csak asztalfoglalás esetén garantálható.

Asztalt jeggyel, internetes jegyváltás esetén utalványazonosítóval rendelkező vendégeinknek tudunk foglalni.

Az asztalfoglalásokat legkésőbb 20 óráig tudjuk fenntartani!

Közvetlenül koncertkezdés előtt történő jegyvásárlásnál vendégeink a meglévő asztalokat érkezési sorrendben foglalhatják el.

Telefon
+36 1 216 7894

℗ BMC

Galéria
3Kép
2019 február 21 csütörtök