Program

Németh János Quintet

20:00
Opus Jazz Club
Közreműködik:
  • Németh János - tenor- és szopránszaxofon
  • Bacsó Kristóf - tenor- és szopránszaxofon
  • Gáspár Károly - zongora
  • Horváth Balázs - nagybőgő
  • Csízi László - dob

Az 1946-os születésű, évtizedek óta Németországban élő szaxofonos, Németh János a jazz “nagy generációjának” egyik legkiválóbb képviselője. Az 1960-as évek végén már játszott a legelső “Bögöly-féle” Rákfogóval, a legendás Pege Aladár Quartetben pedig Ráduly Mihály társaságában adott felejthetetlen koncerteket. Szakcsi Lakatos Béla, Vukán György, Tony Lakatos, Kőszegi Imre, vagy éppen Art Farmer, Carlo Ambrosetti, Zbigniew Namysłowski ... hosszan sorolhatnánk mindazokat, akikkel a hetvenes évektől együtt játszott. S noha 1988 óta külföldön él, soha nem szakadt el a hazai jazz élettől. Amikor csak lehetősége nyílt rá, hazalátogatott és korosztályának képviselői mellett egyre több kiváló itthoni fiatal jazz zenésszel is együttműködött. 2015-től működik az általa vezetett Németh János Quintet, és bár a kitűnő szaxofonos nevét számtalan lemezen találhatjuk meg közreműködőként, első saját jegyzésű albumát is ezzel a csapattal rögzítette két éve. A Hunnia Records gondozásában Exodus címmel 2016 novemberében megjelent lemezen saját exodusát, eltávozásának fájó és örömteli élményeit eleveníti fel hat szerzeményében, a zene nyelvén.

Az Opus színpadán első ízben köszönthetjük Németh Jánost és zenekarát. A koncerten elsősorban az Exodus anyagából válogatnak, de minden bizonnyal néhány klasszikus darab feldolgozása, illetve csapatban közreműködők egy-két szerzeménye is elhangzik majd.

Exodus on spotify

Jegyek 1500 forintos áron kaphatók a helyszínen,
az InterTicket országos Jegypont hálózatában, valamint a jegy.hu oldalon.

Kérjük Önöket, hogy az Opus Jazz Clubba
váltott jegy mellé ne felejtsenek el asztalt foglalni!
Ülőhely csak asztalfoglalás esetén garantálható.

Asztalt jeggyel, internetes jegyváltás esetén utalványazonosítóval rendelkező vendégeinknek tudunk foglalni.

Az asztalfoglalásokat legkésőbb 20 óráig tudjuk fenntartani!

Közvetlenül koncertkezdés előtt történő jegyvásárlásnál vendégeink a meglévő asztalokat érkezési sorrendben foglalhatják el.

Telefon
+36 1 216 7894

℗ BMC

Galéria
6Kép
2018 július 04 szerda