Valószínűleg Händel maga azon csodálkozna, hogy miért csak most? Azon pedig végképp fennakadna, hogy Bach előbb került terítékre nálunk, mint ő. Pont egyidősek voltak, Händel csak néhány évvel élte túl szaktársát, és mindkettejük látását ugyanaz a kuruzsló tette végleg tönkre utolsó éveikben. Händel viszont világsztár és dúsgazdag ember volt, míg Bach csupán egy elismert kántor, szerény körülmények között. Händel megfordult Európa legfontosabb udvaraiban, Bach egész életében egy pár kilométeres körön belül mozgott csupán. Ma mégis: Bachról szinte mindent tudunk, Händel régi dicsősége pedig mintha megkopott volna kissé. Itt az ideje, hogy belássuk: egy évben akár két korszakos zseni is születhet. És 1685-ben éppen ez történt.

Bár Händel művészete elsősorban az énekhang köré fókuszálódott, életét végigkísérik a különböző célokra komponált instrumentális művek, amelyek a kezdeti években kiváló lehetőséget adtak a fiatal zseninek előadói képességei megcsillantására. A legelső és legutolsó ismert kamaramű közé különböző típusú versenyműveket ékeltünk: a concerto grosso formájában inkább Corelli concerto típusát követi, míg az orgonaversenyek máig a szerző legközvetlenebb remekművei közé tartoznak, amelyekből csak úgy sugárzik a játék öröme, amely valószínűleg magát, a szerzőt is jellemezhette, amikor megszabadulván az operaigazgatás minden nyűgétől csak a tiszta zenélésnek adhatta át magát.