A Harmonia Sacra lapjain a 17. századi Anglia egyik legizgalmasabb zenei világa elevenedik meg: az a bensőséges vallásosság, amelyben a személyes áhítat szinte színházi erejű kifejezéssel találkozik. Henry Playford gyűjteményének dalai nem a templomi liturgia reprezentatív zenéi, hanem az ember és Isten közötti párbeszéd intim pillanatai, amelyekben a hit, a kétely, a bűnbánat és a remény kap hangot. Henry Purcell, John Blow, Matthew Locke és Pelham Humfrey műveiben a szöveg és a zene rendkívüli érzékenységgel fonódik össze, olykor megrendítően egyszerű, máskor szenvedélyesen drámai gesztusokban. A Harmonia Sacra így nem csupán egy több évszázados gyűjtemény, hanem ma is közvetlenül megszólító történetek sora hitről, emberi érzésekről és az örökkévalóság kereséséről. A koncert e ritkán megszólaló kompozíciókból válogatva enged bepillantást az angol barokk kevésbé ismert, személyesebb arcába.