Program

Szabó Dániel Trió

20:00
Opus Jazz Club
Közreműködik:
  • Szabó Dániel – zongora
  • Gyányi Marcell – nagybőgő
  • Szabó Dániel Ferenc – dob

A Szabó Dániel Trió műsorának gerincét a zenekarvezető kompozíciói alkotják. Kaleidoszkóp, azaz színesen kavargó változások gyors egymásutánja – akár így is jellemezhetnénk azt a repertoárt, amelyet mégis egységgé formál a szerző személyiségéből fakadó, sajátos nyelvezet. Szabó Dániel az afro-amerikai ritmusok szövevényes struktúrájában vagy a jazz összetett harmóniavilágában éppolyan otthonosan mozog, mint a közép-kelet-európai, klasszikus és népzenei nyelvezetben. Talán az irodalom, a színház- és filmművészet iránti szeretetének és érdeklődésének köszönhető, hogy a zenéje szinte mindig történetet mesél, amely, fusson akár egy vagy több szálon, tele van feszültségekkel, oldásokkal, határozott karakterekkel és sokszor a vizualitást is megidéző atmoszférákkal. Ebbe a gazdag világba vezeti be a közönséget a Trió, amelyben Szabó mellett két kimagaslóan tehetséges, nemzetközileg szintén foglalkoztatott fiatal muzsikus, Gyányi Marcell és Szabó Dániel Ferenc játszik, akik magas szintū szakmai felkészültségükkel és kreatív energiáikkal teszik teljessé a produkciót.

Fotók: Palotai Misi, Hrotkó Bálint / BMC, Szeidl György

Jegyek 4400 forintos áron kaphatók a helyszínen, a bmc.jegy.hu oldalon, valamint az InterTicket országos Jegypont hálózatában.

Az asztalfoglalás a jegyvásárlás során automatikusan megtörténik.
Páratlan számú ülőhely foglalásánál előfordulhat, hogy az asztalt meg kell osztania másokkal.
Vacsoravendégeinknek 19 órai érkezést javaslunk.
Az asztalfoglalásokat legkésőbb 20 óráig tudjuk fenntartani!

Telefon: +36 1 216 7894

℗ BMC

Galéria
2Kép
2026 november 07 szombat