Program

Tóth-Eichinger Quartet

20:00
Opus Jazz Club
Közreműködik:
  • Tóth Sándor - szaxofon
  • Eichinger Tibor - gitár
  • Herr Attila - basszusgitár
  • Gavallér Csaba - dob

Tóth Sándor szaxofonos 1996-ban diplomázott a Zeneakadémia jazz tanszakán. Három évig volt a Pege Aladár kvartett tagja, majd 2000-ben Sárik Péterrel létrehozták a Jazzpression zenekart. A csapatnak három lemeze jelent meg, s 2004-ben Az év jazz együttese kategóriában elnyerte az eMeRTon-díjat is. A szaxofonos 2010-ben önálló albumot adott ki Playing my Own Stuff címmel, Nagy János zongorista, Eichinger Tibor gitáros, Szappanos György basszugitáros és Mogyoró Kornél ütőhangszeres közreműködésével. Ezután évekig külföldön zenélt, s a világ szinte minden táján megfordult. Idén februártól játszik ismét idehaza, session zenészként olyanokkal működik együtt, mint az Ivan and the Parazol, Ripoff Raskolnikov, Braindogs, Little G, Török Ádám, vagy a Quimby. 

Immár 27 éve, hogy Tóth Sándor együtt játszik Eichinger Tibor gitárossal különböző formációkban, egymás zenekaraiban, vagy éppen egymás lemezein, így szinte magától értetődő volt, hogy a szaxofonos hazatértét követően hamarosan új zenekart alapítottak. „Ebben a csapatban picit megállítottuk az időt. Feltérképeztük az együtt töltött éveket és elővettünk jó néhány olyan saját számot, melyeket mind mi, mind a közönség szívesen hallgatott. Az előadásmód más, hiszen mindketten változtunk, fejlődtünk az évek folyamán. A dalok közötti rövid történetek betekintést engednek életünkbe a 80-as, 90-es és a 2000-es évekből. A zenekar másik két tagja, Gavallér Csaba dobos és Herr Attila basszusgitáros, szintén régi barátok, akik szívesen játsszák ezeket számokat. Ez a formáció nem csak a zenéről szól, hanem a barátságról, a sorsról, az időről, egyszóval magáról az életről” - mondta Tóth Sándor az új kvartettről.

Jegyek 1500 forintos áron kaphatók a helyszínen,
az InterTicket országos Jegypont hálózatában, valamint a jegy.hu oldalon.

Telefon: +36 1 216 7894

℗ BMC

Galéria
3Kép
2018 október 11 csütörtök