Program

Trio Midnight

20:00
Opus Jazz Club
Közreműködik:
  • Oláh Kálmán - zongora
  • Egri János - nagybőgő
  • Balázs Elemér - dob

Harmincadik évfordulóját ünnepli a magyar jazz három legendás alakját egyesítő Trio Midnight. Az Oláh Kálmán (zongora), Egri János (nagybőgő) és Balázs Elemér (dob) alkotta formáció a kezdetek óta kreatív, improvizatív kamarazenélés formájában teszi élővé a bebop hagyományt. Repertoárjuk elsősorban sodró lendületű, lüktető jazz-örökzöldekre, valamint Oláh Kálmán kompozícióira épül, ugyanakkor többféle irányzatot magába foglal – kortárs jazz klasszikus zenei elemekkel és közép-európai stílusjegyekkel. A jelentős díjakkal elismert együttes rangos fesztiválokon és helyszíneken lépett fel, világhírű szólistákkal, a jazz egyik korszakalkotó szaxofonosával, Lee Konitz-szal pedig két lemezt is készítettek (On Track, Trio Midnight meets Lee Konitz: Live at Dinant Jazz Nights). A zenekar alapítója és vezetője, az idén 50. születésnapját ünneplő Liszt- és Erkel-díjas Oláh Kálmán – aki 2006-ban a Thelonious Monk zeneszerző versenyen fődíjat nyert – a hazai kortárs jazz-zenei élet egyik legeredetibb alkotója.

Jegyek 2000 forintos áron kaphatók a helyszínen, a bmc.jegy.hu oldalon,
valamint az InterTicket országos Jegypont hálózatában.

Az asztalfoglalás a jegyvásárlás során automatikusan megtörténik.
Vacsoravendégeinknek 19 órai érkezést javaslunk.
Az asztalfoglalásokat legkésőbb 20 óráig tudjuk fenntartani!

Telefon
+36 1 216 7894

℗ BMC

2020 szeptember 15 kedd