Caro Amico mio Paziente Lettore, türelmes olvasóm!
No, no e no! Nem és nem! Nem szeretem az atumnót, hideg van, fa freddissimo, mindig csak esik, tutto bagnato, l’acqua é alta, víz alatt a kedvenc hidam, a Ponte Delle Guglie. Itt a Mercaton tiszta sár minden, tutto fango, pozzanghere, és azok a szagok!!! Che odori brutti! Barátom, mintha istállóban aludnék, vizes a tűzifa is, legno bagnato, füstöl a kályhám, fumo, che korom minden...brrrrr! Fúl ez a garbinus, felkapja a vento a rőt hajamat (hallod, csúfolnak is vele: rosso malpelo, schizza veleno!). Hasogat a lábam, én meg arrabbiato hasogatom azt a gyengécske coro-t a Pietá-ban... borzasztó, hogy nyivákolnak azok a kicsike bambinák, ragazzák... ha nem lennének olyan bellissime, hát már bizony mind fel... na nem is mondom... ahhhhh. Nehéz hónapok! Che mesi difficili! Csak írjak, csak scrivere, mondja a direttore Gasparini. Egy zecchino egy concerto, hát mire basta az? Egy „maestro di violinónak”?! Lehet, hogy Mantovában többet fizetnek? Piú denaro? Akkor me ne vado! Te hallottál már erről az Albinoniról? Maestro compositore... nagyon belle melodie, meg napos harmoniákat hallottam... igazi déli italiano, benne a pasta, pomodore, basilico, prosciutto, sötét vino rosso, és a szerelem persze, amore... Tetszik. Mi piace molto... Jaj begyújtok a piccolo kályhámba, mert fázok, freddo, freddo, diderrrrgek. Holnap gyönyörű fagotto concertot komponálok e-minoret, az olyan mint a siesta utáni lassú lento hullám itt a lagúnán.
ölel fázós barátod
Antonio, ...Georgo
Venezia, autumno 1708

Antonio Vivaldit 25 éves korában szentelték fel pappá, de törékeny egészsége miatt (valószínűleg asztmától szenvedett) két év múlva felhagyott a misézéssel, egy évvel később pedig kilépett az egyházi szolgálatból. Ettől függetlenül élete végéig prete rossónak, vörös papnak nevezték, vélhetőleg hajszíne miatt. Vivaldi azonban nem is Isten szolgálatát érezte élete legfontosabb ügyének, hanem a zeneszerzést. 1706-ban a Pio Ospedale della Pieta leány-árvaház hegedűtanára lett, és az intézménnyel egész életében kapcsolatban maradt. Az árvák egyre elismertebb zenekara számára komponálta első műveit, majd később concertói, kantátái és egyházzenei munkái java részét.

Az árvaháztól 1709-ben elbocsátották, de két év múlva ismét alkalmazták, sőt 1713-tól minden zenei tevékenységért ő felelt. 1718-tól egyre többet utazott, de a Pieta továbbra is fizette, cserébe havonta két concertót szállított és velencei tartózkodása idején legalább négyszer próbálnia kellett a zenekarral. A hivatalos feljegyzések szerint 1723 és 1729 között 140 concertót komponált. Műveinek első kiadása 1705-ben jelent meg, ezt később még számos követte; 1725-1729 között öt új versenymű-gyűjteménye jelent meg, köztük a leghíresebb, A négy évszak.

Lakatos György és a Concerto Armonico előadásában a korábbi nagysikerű koncertek után negyedik alkalommal, december 2-án hallhatunk válogatást az olasz barokk zene kiemelkedő mesterének árvaházi műveiből a Koncertteremben.