Interjúsorozatunk következő alanya Fenyvesi Márton gitárművész-producer, aki a legfrissebb magyar BMC-kiadványok mindegyikén szerepel. Neki is feltettük körkérdéseinket, majd pedig az aktualitásokról is szót ejtettünk.

Improvizáció vagy kompozíció?

Improvizáció. Bár az utóbbi években kevés olyan zenét komponáltam, melyben központi szerephez jut a spontaneitás, a zeneszerzés folyamata is improvizáció számomra.

Mi számodra a zene: szórakozás vagy imádság, feledtetés vagy emlékeztetés?

Ha mindenképpen e négy szó közül kell választanom, akkor talán szórakozás és emlékeztetés. Minden alkalommal szeretném jól érezni magam zenélés közben, de jó érzéseket nem feltétlenül csak a kellemes pillanatok okoznak számomra. Ami az adott pillanatban kényelmetlen, a következő pillanatban, egy következő mozzanatban már más színben látszik. A játékosban és a hallgatóban is működik ez az időbeliség, emlékezünk dolgokra, és talán fontos, hogy ne azonnal és végletesen reflektáljunk a hallottakra, hanem várjunk türelmesen, és figyeljünk tovább.

Mi a helyzet ebből a szempontból azokkal a zenei szituációkkal, amikor nincs idő a hosszú folyamatokban elmerülni?

Amikor olyan műfajokkal és kifejezésformákkal dolgozom, amik kevésbé számítanak a hallgató  türelmére, máshogy működik az alkotó énem. Hallgatóként sem vagyok képes mindig, mindenféle zene iránt türelmet és figyelmet tanúsítani – lehet számomra mély és értékes az a zenemű is, amely nem az aktív figyelemre és türelemre épít.

A komponálás a "múzsa csókjától" ihletett állapot, vagy kemény, intellektuális és érzelmi munka?

Elsősorban érzelmi, intuitív tevékenység, másrészről zeneszerzés közben aktívan nyúlok a technikai eszközeimhez, így sokszor eszközcentrikus a folyamat. Az improvizált zenében és a zeneszerzés során egyaránt a hangzásból, hanghatásokból indulok ki. Nincs lejegyzés, hangfelvételt hozok létre, így a létrejövő anyag megszólalása kötött, és gyakran nehezen vagy egyáltalán nem lejegyezhető. Mostanában merült fel bennem újra az igény, hogy jó lenne nyitottabban hozzáállni a kompozíciós folyamathoz, ahogy a tradiconális és a modern jazzben ez alapvető. 

A „jelen idejű zeneszerzés”, az improvizáció során hogy alakul az ihlet és a tudatosság aránya?

Gyakori, hogy a hagyományos értelemben vett dallam- és harmóniacentrikus improvizációkat is a hangzások, hanghatások felől közelítem meg, illetve mások játékát a közös zenélés során erről az oldalról próbálom meg értelmezni és így lereagálni. A gitárral való kapcsolatom is alapvetően improvizatív, keresem a hangszerrel az intenzív fizikai kontaktust, a kiegészítő eszközök kezelése pedig  legalább annyira intuitív számomra, mint a hangszer akusztikus hangjának megszólaltatása.

Mi a legnagyobb hangszeres-zenei rejtély, amit megoldottál?

Szeretném azt mondani, hogy már oldottam meg zenei rejtélyeket, de azt hiszem, sosem fogok semminek a végére érni. Közhelyes, de igaz, hogy minden probléma megoldása további problémákat vet fel, és engem ez általánosságban nagyon nyugtalanít. A zenei tanulmányaimat követően nyitottam új területeket az életemben a zenetechnológia irányában, így újra megélem azt, amit a hangszertanulás és az improvizációs eszköztáram fejlesztése során megtapasztaltam: igénylem a teljességet, de elkerülhetetlen egy bizonyos fajta kudarcélmény. Annak felismerése, hogy ennek sosem lesz, sosem lehet vége. Feladat számomra, hogy ne destruktívan hasson rám ez az érzés, hanem inspiráljon. Szerencsére a hangmérnöki tevékenység mindennapos művelése során kötetlen és sokszínű zenehallgatással kell kezdenem a napjaimat. Ez pedig képes átlendíteni a holtponton, ilyenkor mindig újra és újra érzem, hogy megéri azzal foglalkozni, amit szeretek.

Ha egy lakatlan szigetre mennél, melyik hangszeredet vinnéd magaddal?

Örülnék, ha legalább négy húr lenne rajta, de az is jó, ha három. Viccet félretéve, inspirálnak a látszólag kevesebb lehetőséggel rendelkező, behatároltabb hangszerek, illetve nagyon szeretem például Brushy One String zenéjét, aki egy egyhúros gitáron kíséri a dalait, vagy a régi blues válogatásokat, melyeken a cappella munkadalok szerepelnek. Ha véletlenül nem lenne hangszerem egy lakatlan szigeten, egész biztosan többet énekelnék, úgyhogy nem hiszem, hogy kétségbe esnék.

A hiba a zenében lehetőség vagy buktató?

A kötöttebb zenei részek előadása során egész biztosan senki nem örül a hibának, de ha már megtörtént, meg lehet próbálni felhasználni valami jóra egy másik pillanatban. Komolyzenei tanulmányaim során tapasztaltam meg, mennyire kellemetlen érzés, ha egy komolyabb hiba tönkreteszi az egész előadást: az improvizatív zenében egy nagyobb rövidzárlat esetén sincs óriási gond.

A zenésztársakkal szemben más a toleranciaküszöböd, mint magaddal szemben?

Természetesen mérges vagyok magamra, ha hibázom, de nagyon jólesik a zenésztársak feloldozása játék közben, ez lehet egy egymásra mosolygás vagy akár egy zenei kitérő, amellyel megpróbáljuk együtt megmenteni az adott zenei helyzetet. A közös megoldás egyik feltétele, hogy tudjuk, mindenki mindent megtesz a zenéért és egymásért a színpadon, és nem veszi félvállról a feladatát. Azt hiszem, tudok a kollégáimra is haragudni abban az esetben, ha azt érzem, hogy a hiba amiatt következik be, mert nem vesszük eléggé komolyan egymást és a zenét, amit létrehozni próbálunk. Velem is előfordul: az adott pillanatban azt gondolom, hogy igazán jelen vagyok és mindent beleadok, de utólag rájövök, hogy lett volna ebben még, adhattam volna még többet a közösbe. Ilyenkor elgondolkozik az ember, hogy vajon miért nem tette oda magát, mi demotiválta? Mindenképpen nagyon fontos a tolerancia, a számos zenén kívüli tényező, hiszen a színpadra mindent magunkkal viszünk és mindenkinek adódhatnak nehezebb pillanatok az életében. Ilyenkor nagyon jó, ha olyan csapatban játszunk, ahol egymás nehéz pillanatait együtt tudjuk átfordítani a holtponton, és a zene tovább tud folyni könnyedén, a maga természetességében.

Melyikben érzed magad inkább otthon: a tiszta műfajiságban, vagy a zsánereken túlmutató zenében?

Jó érzés, amikor ugyanazt a zenei nyelvet beszéljük a társakkal, ilyenkor nagy valószínűséggel közösek a vonatkoztatási pontjaink, tudjuk, hogy egy adott zenei irányzat, felfogás kialakulásában mik voltak a fontos pontok, és erre felépíthetjük magunkat az adott zenei produkcióban. Ez biztonságot ad, melyben nagyon jól tudom érezni magam, előhív emlékeket, hogy mit szeretek igazán a példaképeimben, akik inspiráltak az adott műfajban.

Eleinte úgy gondoltam, hogy a műfajok skatulyák, melyek végleg ránk záródhatnak, nem lehet belőlük kilátni, csak megfelelni nekik, vagy a nagy megfelelésben elbukni általuk. Most úgy érzem, zártabb rendszerben sem lehetetlen mindig újat és újat mondani, ezt bizonyítja az a zenei gazdagság, ami körülvesz minket: gyakran nem titkoltan zajlik az „újrahasznosítás”, gyakran csak halkan dolgozik a háttérben a tradíció. Ezt én nem érzem bűnnek, ha kifejez valamit és megláthatom benne az előadó személyét. Ha ezt nem találom, és nem tudok hozzá kapcsolódni, akkor számomra nem érdekes, ami történik, de ez nem függ attól, hogy valaki műfajilag azonosítható, vagy kevésbé azonosítható dolgot csinál.

Mit jelent számodra a BMC Records által képviselt zeneiség?

A kortárs komolyzene egyértelműen Gőz László szívügye, ezt már a zenetörténet óráin is pontosan tudtuk, és nem titok, hogy sokunkra nagy hatással volt az az esztétika, amit tőle kaptunk. Ezentúl, és ezzel együtt viszont nagyon sokszínű és szerteágazó, amit a BMC lemezein hallok. Bizonyára nagyon szubjektív és intuitív a válogatás módja, tehát a kiadó nem szeretné letenni egyértelműen a voksot egy-egy műfaj, kifejezésforma mellett. Volt már olyan általam kedvelt zeneanyagunk, melyet a kiadó nem vállalt fel, így máshol került kiadásra, máskor pedig kiemelt előadónak érzem magam egy-egy produkcióban. Régebben egy alkotónak nagy feszültség és tortúra lehetett annak az elfogadása, hogy mások erőforrások felett diszponálnak, és hatással vannak arra, hogy a műalkotás hány emberhez jut el, de ma, a digitális terjesztés és streaming korában ez egyértelműen kevésbé van így. A BMC Records számomra már nem csupán kiadó, hanem a ház, az atmoszféra és az a gondoskodás, ami kivételes Európában. Így még talán a ki nem adott lemezeket is könnyebben megbocsátja az ember.

Melyik a kedvenc BMC Records-kiadványod?

Egyértelműen Gadó Gábor Byzantinum című lemeze, semmi kétség, hogy ez volt rám a legnagyobb hatással a BMC lemezei közül.

Melyik a legkedvesebb koncertélményed a BMC-ben?

Nagyon sokszor van szerencsém az Opus Jazz Club színpadán szerepelni, így sajnos általában kisebb valószínűsége, hogy a szabad estéimet az Opusban töltöm. Nem is merek belegondolni, mi mindent mulaszthattam el eddig. Mindenesetre, amikor John Hollenbecket, Ben Mondert először hallhattam élőben Theo Bleckmann Quintetjében, az lenyűgözött, és sosem felejtem el.

Mi számodra a legotthonosabb zenei közeg?

Azt hiszem, amikor a hangszerem és a vágyott eszközeim készen állnak arra, hogy használjam őket, és bízom a saját hangomban, amelynek létrejöttéhez minden technikai körülmény adott, akkor egész biztosan otthon vagyok a színpadon, bárkivel is van szerencsém együtt zenélni.

---

A legutóbbi magyar BMC-lemezek mindegyikén játszol, így a Dés Erdőkerülő Quartet és az Ávéd János Balance lemezén tagként, valamint vendégművészként Fekete-Kovács Kornél: Foundations című albumán. Mi a módszered arra, hogy ennyiféle zenei közegben és nyelvben megtaláld az autentikus megszólalási módot?

A felsorolt lemezeken mindenhol nagy volt a szabadság és kevés az előre megfogalmazott elvárás velem szemben. Ez egy nagyon kitüntetett érzés és ideális állapot, hiszen tulajdonképpen „ki van mondva”, hogy azt csinálok-csinálunk, amit akarunk. Ráadásul az sem nagy probléma, hogy nem játsszuk, vagy nem úgy játsszuk a kompozíciót, ahogy a kottában lejegyzésre került. Ami a legnehezebb számomra, hogy ez nagy felelősség, nagy bizalmat feltételez, amit ki kell érdemelni és alázattal kell kezelni.

Dés András lemezének különlegessége magáért beszél, hiszen egy erdőben rögzített zenei anyagról van szó. Mi volt ennek a felvételnek a legizgalmasabb momentuma számodra?

Ehhez a felvételi folyamathoz köthető az egyik legerősebb önismereti élményem. Nagyon össze voltam zavarodva, hiszen rendkívüli körülmények között kerültem kívül a komfortzónámon. A teljesen akusztikus megszólalás és a szokatlanul naturális hangzásviszonyok miatt feszült voltam – máshogy kellett a hangszeremhez nyúlnom, mint általában. Mindez egy erdőben történt, ahol az időjárásnak és az élővilágnak is ki van szolgáltatva az ember. Nagyon jó volt, hogy eltelt egy hosszabb idő az utómunkákig, és bár a kész zenei anyagot hallgatva utólag is felsejlenek az ottani démonaim, mégis egy igazán kifejező zenét hallok a lemezen, ami nem jöhetett volna létre máshogy, csak így és akkor.

Producerként több tucat magyar lemez hangzásvilágát is meghatározod. Ez a kevésbé látványos, ám nagyon fontos szerep hol helyezkedik el benned a zenész énedhez képest? 

Nagyon értékesek számomra a produceri kihívások, nagy bizalmat feltételez, amikor valaki a kezembe adja a dalait. Állandó dilemma, hogy meddig szabad elmenni ebben a folyamatban, mint önmegvalósító muzsikus, illetve mennyire van inkább szükség a feladatvégrehajtó énemre, aki tisztán szolgál és a felmerülő zenei kérdésekre technikai megoldásokat javasol. Nem vagyok rendszeresen aktív zenei producer, vannak tehát vágyaim, miben szeretném még kipróbálni magam ezen a téren, de elsősorban most hangmérnöki tanulmányokat végzek, ami számomra a modern produceri munka egyik komoly alapfeltétele. Hangmérnökként az anyaghoz nyúlni szinte csak tiszta szolgálat, és sok mindenre tanít. Így mióta aktívan művelem ezt a tevékenységet, azt hiszem, producerként is szélesebb spektrumon hallom a zenét, és bölcsebb zenei döntéseket tudok hozni.

Mivel töltöd a napjaidat a karantén ideje alatt?

Az első hónap egyértelműen az alkalmazkodásról szólt, alkalmazkodás az új helyzethez és a bezártságban egymáshoz. Latolgatom a jövőt, hogy zenészként mire lesz lehetőségem az elkövetkezendőkben, illetve tervezem a menekülőútjaimat vész esetére. Legutolsó hangmérnöki munkámat még a karantén kihirdetése előtt befejeztem, koncertjeim nincsenek, így főleg olvasással és a családi mindennapokkal vagyok elfoglalva.

---