Hírek

Hírek CAFe Budapest a BMC-ben

CAFe Budapest a BMC-ben               

Október 4. és 20. között ismét változatos programokkal várja az érdeklődőket a térség egyik legfontosabb összművészeti eseménysorozata, az idén 28. alkalommal megrendezett CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál.

A BMC-ben megrendezett koncertek sorát egy különleges emlékkoncert nyitja: október 6-án lesz 600 napja, hogy elhunyt Melis László zeneszerző, előadóművész, film- és színházi zenék komponistája, a legendás 180-as csoport alapító tagja. Egyik utolsó műve, az És a halottak újra énekelnek 2017-ben a CAFe Budapesten hangzott el. Az emlékére rendezett hangversenyen műveinek egykori ősbemutatóján is közreműködő barátai, muzsikuskollégái lépnek fel.

Emberi hang • 2.1 címmel Faragó Béla és Luciano Berio dalciklusaival folytatódik a fesztiválprogram október 7-én. A József Attila-dalok és a Pormacska-dalok és -táncok után a Folk Songs szólal meg, mely meglehetősen elüt az 1960-as évek avantgárd zenéjétől, mégis a 20. századi dalirodalom klasszikusává lett.

Október 8-án John Cage Europera 5 operakollázsa hallható az Emberi hang • 2.2 koncerten. Az 1991-ben született darab két énekesre, zongoristára és különböző zenelejátszó eszközökre készült. Az énekesek – Károlyi Katalin és Horti Lilla – maguk választanak 5-5 operaáriát, miközben a zongoristák operaátiratokat játszanak.

A klarinét arcai címmel Szűcs Péter és Kirill Ribakov hangszerjátéka kap főszerepet október 13-án. A markáns, műfaji tradíciókat megkérdőjelező kompozíciók közül némelyik még a színház és a filmművészet irányába is ellép.

A magyar és olasz zenészekből álló Modern Musici Aquincum együttes a jelenkor zenéjét és zeneszerzőit részesíti előnyben. I Pensieri című programjukban október 17-én a két nemzet kortárs zenei életének alkotásai szólalnak meg a Pierluigi Ruggiero által vezetett zenekar előadásában.

A programok sorát az Omer Klein Trio teltházas koncertje zárja október 18-án az Opus Jazz Clubban. A kortárs izraeli jazz kiemelkedő képviselőjének számító trió 2016-os budapesti koncertje után ezúttal az egészen friss Radio Mediterran című album kompozícióival érkezik a fesztiválra.