Hírek
Opus Jazz Club Central European Jazz Showcase – kétnapos minifesztivál az Opusban
2025 júniusában Brno adott otthont a Central European Jazz Showcase fesztiválnak, ahol 75 fiatal közép-európai zenekar mérte össze tudását, a zsűri pedig nyolc együttest választott ki, hogy játsszanak a fesztivál ünnepi koncertjén. Május végén a BMC, a Central European Jazz Showcase és a Jazzfest Brno együttműködésében két zenekart ismerhetünk meg közülük Budapesten.
A május 29-én fellépő Deaf Platypus szeptett története a kortárs zenére szakosodott Jaroslav Ježek Konzervatórium falai között kezdődött Prágában, Jakub Doležal szaxofonos mentorálásával. A zenekar eleinte a fúziós jazz stílusában készült covereket játszott, amelyek helyébe idővel a tagok saját kompozíciói léptek: dallamaik humoros és ártatlan benyomást keltenek, ám a látszat megtévesztő, hiszen a hét fiatal zenész ugyanennyire szeret kísérletezni összetett ritmusokkal és finom szövésű, már-már neoklasszikus feldolgozásokkal is. Munkásságuk középpontjában azonban továbbra is a jazz szellemiségéhez hű improvizáció áll.
Május 30-án a 2021-ben alapított Blu/Bry lép színpadra. A lengyel kvintett zenéje a modern jazzt folk hatásokkal, illetve klasszikus és elektronikus zenei elemekkel vegyíti. Repertoárjukat túlnyomórészt eredeti kompozíciók alkotják, a hangzást pedig közösen alakítják ki, ami egyedi és egységes arculatot kölcsönöz műsoraiknak. A fiatal zenészekből álló együttes olyan versenyek nagydíját hozta el, mint a Jazz Juniors vagy a Central European Jazz Showcase, a JazzForum magazin pedig 2024-ben „az év új reménysége” kategóriában díjazta őket. 2023-ban adták ki első lemezüket Blubry címmel, amelyet 2025-ben az Ejber követett; lengyelországi fellépéseik mellett koncertnaptárjuk európai helyszínekkel is folyamatosan bővül.