Hírek

Interjúk Fekete-Kovács Kornél: „Árasszuk el a világhálót egy olyan vírussal, ami zenével fertőz”

A trombitaművész-zeneszerző Foundations című műve éppen a koronavírus megjelenésének idején került nyomdába, hogy majd lemez formát öltsön a BMC Records gondozásában, a vírushelyzet miatt azonban a lemezbemutató koncert őszre tolódik. A Modern Art Orchestra vezetőjének is feltettük általános kérdéseinket, kérdeztük őt a Foundationsről, majd pedig az Art Of Virus elnevezésű kezdeményezésről.

Improvizáció vagy kompozíció?

Kompozíció, amelynek része és egy zenei egysége az improvizáció.

Mi számodra a zene: szórakozás vagy imádság, feledtetés vagy emlékeztetés?

Imádság és egyben szertartás. Egy ünnep, amit valahogy mindig körbe kell venni „virágokkal”.

A komponálás a "múzsa csókjától" ihletett állapot, vagy kemény, intellektuális és érzelmi munka?

A komponálás egy nagyon összetett procedúra. Van olyan része a komponálásnak, ami befelé viszi az információt – ez egy kemény, intellektuális munka. És van olyan része, amely ezt az információt átviszi a személyiségem szűrőjén, és onnantól kezdve sokkal inkább egy intuitív alapon megjelenő produktum – legalábbis számomra. De a két dolog egymás nélkül nem létezik. Tehát ha a komponálás során nem táplálja az intellektus az emóciókat, akkor semmi nem jut eszembe, vagy legalábbis nem a zene csatornáján keresztül születik meg az output.  

A jazz edukált hallgatót, kihegyezett figyelmet feltételez, vagy zsigeri befogadást, nyitottságot?

Szerintem mind a kettőre van példa. Van, aki mindenféle intellektuális befektetés nélkül képes az előadóval vagy szerzővel azonos helyen értékelni az elhangzottakat, de van olyan, akinek sok energiabefektetésre van szüksége ahhoz, hogy megtanulja, hogyan kell zenét hallgatni. Mindenesetre a gyerekeknek ez könnyedén megy, és ez azt mutatja, hogy működik az ösztönös befogadás, csak aztán valahogy a tanulmányaink folyamán ezt a készségünket elveszítjük. És a művész „növendék” az, aki azon dolgozik, hogy a gyermeki látását visszanyerje, majd az előadások alkalmával ezt a készségét tálcán kínálja a hallgatónak.

Mi a legnagyobb hangszeres-zenei rejtély, amit megoldottál?

Talán mindig azok a legnagyobb zenei rejtélyek, amiket mások találnak ki számunkra. Például amikor egy zeneszerző az én játékmódomból inspirálódva ír egy darabot, amit aztán nekem dedikál. Ilyen az én életemben két alkalommal volt: Horváth Balázs Divergent című darabjának lehettem a szólistája, majd pedig Melis Laci Pepin bácsi meséi a nagy honvédő háborúból címmel írt darabot ezzel a szándékkal. Ezek a helyzetek egyrészt nagyon megtisztelőek, másrészt az ember ilyenkor automatikusan próbál megfelelni a szerző elvárásainak. Az esetek többségében végül persze kiderül, hogy a darab nem véletlenül született az adott zenésznek, például nekem ajánlva, hiszen azokat a képességeket próbálja maximálisan mozgósítani, amit én birtoklok, nem más. Tehát ilyen módon ez a megfelelési vágy paradoxonná válik.

Ki a leginspirálóbb személy, akivel valaha zenéltél?

Sok ilyen volt, de talán aki a legnagyobb hatással volt arra, ahogyan a zenéről gondolkodom, az Butch Lacy amerikai zongorista, zeneszerző. Ő 2000-ben járt Magyarországon először, amikor a Budapest Jazz Orchestrával közösen dolgoztunk vele, nekem pedig volt szerencsém két hetet majdhogynem 0-24-ben vele eltölteni. Egy nagyon nagy mestert kaptam akkor az élettől az ő személyében.

Ha egy lakatlan szigetre mennél, melyik hangszeredet vinnéd magaddal?

Ha el lehet oda vinni egy zongorát, akkor valószínűleg azt vinném. Mert egy zongorán van ebből az egészből a legtöbb. Nagyon sok minden hiányzik belőle, amit például egy trombita tud, de ezt akár egy énekhanggal könnyen meg lehet közelíteni. Viszont ahhoz, hogy az ember polifonikus zenét halljon, vagy játsszon, már szükség van egy zongorára.

A hiba a zenében lehetőség vagy buktató?

A kompozíciós zenében a hiba szerintem hiba. Tehát ha az a cél, hogy a zeneszerző gondolatait szólaltassuk meg, akkor hiba. Ha improvizációs zenét játszunk, és ez egy improvizáció útján létrejövő, közös alkotás, akkor a hiba az nem hiba, hanem egy elágazás.

Melyikben érzed magad inkább otthon: a tiszta műfajiságban, vagy a zsánereken túlmutató zenében?

Az én esetemben erre elég egyértelmű a válasz, hiszen sohasem tartottam tiszteletben azt, hogy mettől meddig terjednek a különböző műfajok. Ez egy nagyon fontos téma egyébként az én életemben, mert nehéz így eljutni a közönséghez. Sokkal könnyebb azoknak, akik betagozódnak egyfajta zsánerbe, mert onnantól kezdve van egy nagyon markánsan definiálható iránya annak, hogy miként szólítsd meg a közönségedet. Persze ezt onnan is meg lehet közelíteni, hogy „mi több műfajt és több közönséget is meg tudunk szólítani”, de ez a valóságban nem így van.

Mit jelent számodra a BMC Records által képviselt zeneiség?

Én a kezdetektől figyelemmel kísérem a kiadó zenei arculatának alakulását. Számomra egyértelmű, hogy a BMC Recordsnak van egy nagyon európai zenei arculata, amihez természetesen a lemezek layoutja is hozzá tartozik. Egy fanyar, olyan fajta hangzásvilág, ami szerintem kizárólag Magyarországra jellemző. Nehéz ezt szavakkal definiálni, mindenesetre én azt gondolom, hogy érzem a saját lemezeimmel kapcsolatban is, hogy mi az, ami befér a BMC által képviselt arculatba, és mi az, ami nem. Legutóbb is volt egy ilyen helyzet, amikor két különböző zenei anyag megjelentetése, a Dedications és a Foundations között kellett választani. Akkor én is éreztem azt, hogy előbbi nem teljesen illik bele ebbe a képbe.

Melyik a kedvenc BMC Records-kiadványod?

Talán amit a legtöbbet hallgattam, az a Bartók Béla: A csodálatos mandarin / Concerto című, 2001-es album Eötvös Péter vezényletében.

Melyik a legkedvesebb koncertélményed a BMC-ben?

Zenészként fantasztikus élményt jelentett számomra a Modern Art Orchestra két egymást követő Bartók-lemezbemutatója, abból is inkább a második, esti előadás. Ezt a szakma is díjazta, hiszen erre kaptuk meg Az év előadása díjat az Artisjustól. Hallgatóként pedig a legnagyobb élményt talán Eötvös Péter tavaly januári, 75. születésnapi koncertje jelentette.

Mi számodra a legotthonosabb zenei közeg?

Mostanra azt gondolom, hogy az elektronikusan modifikált, mindenféle berendezéseket használó, ambient jazz – ha lehet ilyen műfaji besorolással élni. Nekem mindig is volt egy műszaki beállítottságom, hiszen mérnöknek készültem, ami sokat segít abban, hogy komponálás során struktúrákat lássak, vagy felépítsek egy házi stúdiót.  Sokáig a zenei és a műszaki érdeklődés párhuzamosan volt jelen az életemben, majd jött egy pont, amikor ez a kettő összeért, és elkezdtem az élő koncertjeimen is egyre több elektronikai eszközt használni. Szerintem az a fontos, hogy ne egy hangzás, vagy berendezés uralkodjon el az ember érzésein, gondolatain, hanem fordítva. Hogy próbáljuk a technikai berendezéseinket tényleg eszközként használni ahhoz, hogy az elképzeléseinket rajta keresztül kifejezzük.

Ha most tükörbe nézel, mit énekel a tükör?

Hát, amit most énekel a tükör, az egy nagyon változó dolog. Valószínűleg nem vagyok egyedül azzal az érzésvilággal, hogy nem tudom, van-e helye a világban annak, amit eddig felépítettem. Talán ha megkérdezel erről egy fél év múlva, már optimistább lennék. Ettől függetlenül azt gondolom, hogy most egy hullámvölgyben vagyunk és a nagyobb baj sokkal inkább a jazznek nevezett előadásforma sorsával van, és ez egy picit függetleníthető attól, hogy most éppen van-e koronavírus-járvány, vagy nincs. Amiatt aggódom, hogy ez az amúgy sem túl népszerű előadási forma, a krízis után hogyan tud majd újra nézettséget generálni. Lehet, hogy ez a helyzet azt fogja magával hozni, hogy a nagyobb játszóhelyek nem működhetnek majd, a nézők pedig félnek majd egy több ezer fős rendezvényre elmenni, és ehelyett inkább egy 150-200 férőhelyes klubba ülnek be.


A Foundations című lemezt a jóga tanításai köré komponáltad. A jóga milyen formán van jelen az életedben?

A jóga szó önmagában azt jelenti, hogy ’egység’. Az én értelmezésemben a jóga egy olyan, valódi egyensúlyhelyzet, amiben te és a környezeted is jól tudja magát érezni. Ennek számtalan eszköze lehet, pl. az ember aszkétaként elmegy egy barlangba és egész nap meditál, vagy éppen terápiával lép önismereti útra. Ha valaki eljut arra a szintre, hogy biztonsággal el tudja magáról mondani, hogy hol a helye a saját életében, és az élete különböző területeit képes egyensúlyban tartani, akkor már majdnem célba ért. A Foundations című darab valahol ezt próbálja kommunikálni: nem azt mondja, hogy napüdvözletet kell csinálni, hanem inkább azt, hogy ha nem csinálsz napüdvözletet, sokkal nehezebb az elmédet arra irányítani, hogy a különböző életterületeket képes legyél egyensúlyban tartani. Én magamról tudom, hogy ha hanyagolom az ászana-gyakorlást, akkor kibillenek az egyensúlyi helyzetemből.

A lemezen szereplő zene nem kifejezetten keleties. Miért kerülted az Indiára utaló eszközöket, „kliséket”?

Mert én más vagyok. Szerintem bárki, aki egy indiai kultúrából származó témakört dolgoz föl, annak az első manifesztációja az lenne, hogy indiai zenét csinál köré. Én egyrészt nagyon tisztelem azokat a tradíciókat, amelyek körbevesznek bennünket – így vagyok a magyar népzenével, vagy a bluessal, de az indiai zenével is. Azt gondolom, hogy vannak, akik az életüket teszik arra, hogy minél mélyebb tudásra tegyenek szert ezekben a témákban, és akkor én hogy jövök ahhoz, hogy egy felületes, akár pár évnyi tanulmányozás után a  téma az egyik legnagyobb tudójának szerepében tetszelegjek. Én sem hindusztáni, sem karnatikus szakértő nem vagyok, de természetesen megérintett engem is ez a muzsika. Odáig vállalom be az indiai zenei elemek használatát, amit ennek a zenének a hallgatása eredményez az én zenében.

A lemezen viszonylag sok szöveg hangzik el. Mi alapján válogattad ezeket a szövegeket és hogyan kapcsolódnak a jógatanításokhoz?

Ennek a darabnak van egy nagyon kézzelfogható üzenete: Patandzsali indiai bölcs öt Jámában és öt Nijámában fogalmazta meg a követendő erkölcsi alapelveket, amelyek ebben a műben tíz egzakt tételben köszönnek vissza. Én azokat a dolgokat próbáltam meg nem didaktikus, primér módon átadni zenében, amiket e tanítások kapcsán olvastam, tanultam. Olyan alkotásokat igyekeztem keresni, amik verbálisan támasztják alá a zenével megfogalmazott hangulatokat. Ilyen módon a zene és a versek is az adott témakörhöz kapcsolódnak. A szerző nélküli szövegek pedig az én saját jegyzeteim, amelyeket megpróbáltam stilisztikailag a kontextushoz igazítani.  

A vírushelyzet óta a MAO Facebook-oldalán több izgalmas projekt is indult. Melyek ezek?

Amikor meghirdették a kijárási korlátozást, mi, zenészek otthon maradtunk és gyakorlatilag minden koncertünket töröltük a naptárból. A különböző internetes fórumokon megjelent az a jelenség, hogy „nem baj, hogy karantén van, mert otthonról is tudunk együtt lenni és a muzsika öröme tovább visz bennünket”. Én a saját megélésemben nem tudok kapcsolódni ehhez az attitűdhöz, számomra ez nem egy cheerful történet. Ráadásul jazz-muzsikusként azt gondolom, hogy az egyik legfontosabb tényezőtől foszt meg minket ez a helyzet, hiszen a jazz muzsika társasjáték, amit a jelenlegi internetsebesség mellett nem lehet online körülmények között reprodukálni. Ezért más úton kellett elindulnunk.

A Különkiadás című, szerda esti műsorunkban a népszerű Legendás albumok sorozatunk felvételeit tesszük közkinccsé. Az élő Facebook-bejelentkezésekben az aktuális album kapcsán beszélgetünk a zenekar tagjaival, vagy a közreműködő, külsős zenésszel. A beszélgetés témájában megpróbálunk kapcsolódni az adott zenéhez, majd pedig levetítjük a felvételt. Azt éreztem, hogy már ezzel egy picit más módon közelítjük meg a helyzetet. De ez még mindig nem volt elég, szerettem volna valamit, ami sokkal közvetlenebb módon kapcsolódik a jelenlegi helyzethez. Egyszer csak jött a sugallat, hogy: vírus. Árasszuk el a világhálót egy olyan vírussal, ami az embereket művészettel, zenével fertőzi. Ez az Art Of Virus nevet kapta. Kitaláltam egy kilenc hangból álló dallamot, (ami valójában csak hat, mert három ismétlődés van benne), ezt elküldtem tíz zeneszerzőnek szerte a világban, akiket arra kértem, hogy ebből a dallamból fogalmazzanak meg egy saját magukra jellemző zenét viszonylag tömören, majd tegyenek hozzá egy olyan dallamot, ami viszont a sajátjuk. És az így elkészült két tételes darabot küldjék el még két zeneszerzőnek, akiket hasonló instrukciókkal lássanak el. A tíz felkért szerző a következő: Eötvös Péter (HU), Mike Garson (USA), Kuba Stankiewic (PL), Brian Charette (USA), Tony Grey (USA), Cseke Gábor (HU), Bacsó Kristóf (HU), Ávéd János (HU), Korb Attila (HU) és Subicz Gábor (HU). Már a második lépcső végénél járunk. Van már tíz kiindulópontnak számító darab, és a héten születnek a folytatások. Közben adódott egy technikai segítség is: a Phonic Chat elnevezésű cég megkeresett engem azzal, hogy szívesen segítenének ennek a megvalósításában, és el is kezdtek programozni egy felületet, ahová a szerzők saját maguk tudják majd feltölteni a darabjaikat, és meghívni a következő két zeneszerzőt. A tervek szerint június 5-én megnézzük, hogy az addig eltelt 5 hét alatt ki, mit alkotott. És mindeközben a Modern Art Orchestrával följátsszuk a kottán beérkező darabokat, és ezeket az előbb említett oldalon, illetve az Art Of Virus YouTube csatornáján publikáljuk. Majd pedig, amikor lezárjuk ezt a platformot, a tíz ág képviselőivel elkezdünk válogatni a megszületett darabokból, és ebből a tíz tételből megpróbálunk majd egy nagy művet komponálni.