Hírek

Hírek Tokyo-Budapest Ensemble

Berkes Kálmán, világhírű klarinétművészünk a japán Musashino Academia Musicae tanára és a Győri Filharmonikus Zenekar művészeti vezetője. Tanít, zenekart vezet, kamarazenél; pályájával eszmei hidat épített az európai és magyar, valamint a japán kultúra között. Július 7-én hallható együttesének neve is erre utal: a Berkes Kálmán tanítványaiból, barátaiból és zenésztársaiból álló, évente változó felállású zenekar, a Tokyo-Budapest Ensemble állandó nyári vendég a Budapest Music Center Koncerttermében. Ezúttal már hatodik alkalommal adnak ingyenesen látogatható hangversenyt.

Idei műsoruk komponistái között elsőként a német klasszikus zene mestere, Ludwig van Beethoven szerepel. Az 1790-es évek elején komponált duókat, köztük a koncerten elsőként megszólaló C-dúr duót eredetileg klarinétra és fagottra írta a szerző. Bár Beethoven nem vette fel műjegyzékébe a darabokat, gyors népszerűségre tettek szert. E korai művek minden szempontból a klasszika jegyeit viselik magukon: nyoma sincs bennünk a Sturm und Drang romantikus hatásának, mely oly jellemző Beethoven későbbi stílusára. Ehelyett báj, kifinomultság és egyszerű formák tárulnak elénk, a 18. századi kamarazene tökéletes példájaként.

A romantikus hatás a fiatal Dohnányi Ernőt sem kerülte el: gyermekkorában folyton muzsika szólt körülötte. Édesapja, a tehetséges csellista egy alkalommal még Liszt Ferenccel is játszott együtt Pozsonyban. Dohnányi gyermekkorától kezdve komponált, 1885-ös Zongoraötösét maga Brahms is megismerte és előadatta Bécsben. Huszonöt évesen, 1902-ben írta meg beérett, vízválasztónak tekinthető Szerenádját. A darab formálása jellegzetesen egyedi, szellemes és tartalmas, jócskán túl a brahmsi befolyáson.

A koncertet Johannes Brahms egyik utolsó műve, a Klarinétkvintett zárja. Az 57 évesen már visszavonult zeneszerző egy rendkívüli klarinétos, Richard Mühlfeld játékától ihletve váratlanul visszatért a komponáláshoz. A drámai mélységű kvintett egyszerre hordoz ősziességet és vad gesztusokat: mintha egy tragikus hős nyughatatlan küzdelmének lennénk tanúi az elkerülhetetlen elmúlással szemben.


A programra a belépés díjtalan, de regisztrációhoz kötött. Regisztrálni az info@bmc.hu email címen lehet, a korlátozott befogadóképesség erejéig.