Hírek

Hírek Modern Art Orchestra | Liszt: Via Crucis

Nagyszombaton, március 30-án este a Modern Art Orchestra adja elő Liszt Ferenc Via Crucis című művének átdolgozását. Liszt egyházi zenéje életművének különösen gazdag része, és még ezek között is különleges helyet foglal el a kései Via Crucis (Keresztút) című oratorikus, 15 tételes darab, amely templomi előadásra, orgonista, kórus és énekes szólisták számára készült 1879-ben. Bemutatójára csak jóval Liszt halála után, 1929-ben került sor – talán részben azért, mert harmóniái, dallamai kifejezetten a modern, századfordulós zenei törekvések irányába mutatnak. A passiót megidéző, elmélyült gondolatvilág mottója a záró tételben hangzik el: a kereszt az „egyetlen reménységünk”.

A Modern Art Orchestra a jazz világában állva a kortárs zenei törekvések felé nyit, tagjai között klasszikus zenében otthonos hangszereseket éppúgy találunk, mint jazz-zenészeket. Liszt művének saját képükre formált, mélyen átélt előadása abba a sorba illeszkedik, amelyben – Eötvös Péterrel folytatott együttműködésük után – Bartók, Kodály vagy Ligeti műveit is újraértelmezték. A 2022-es Liszt Ünnep felkérésére született adaptáció olyan szerző-hangszerelő jazzmuzsikusok kézjegyét viseli, akik eddig is jelentős darabokat komponáltak az együttes számára. Az egyes tételeket (a keresztúton: stációkat) a zenekar háziszerzői közül hatan – Ávéd János, Bacsó Kristóf, Cseke Gábor, Fekete-Kovács Kornél, Korb Attila és Subicz Gábor – hangszerelték, hozzájuk csatlakozott két, a MAO-val szorosan együttműködő, többszörös díjnyertes zeneszerző-előadó (Hofecker Dániel és Szabó Dániel). A kórus szerepét a műben a nagyzenekar veszi át, ám a tagok ezúttal a témához illően nem szabadon improvizálnak, hanem kadenciákat, variációkat adnak elő. A Modern Art Orchestra az énekszerepekre a Magyar Állami Operaház magánénekesnőjét, Horti Lillát és a jazzélet ikonikus énekesnőjét, Pocsai Krisztát kérte fel, míg az orgonaszólamot Fassang László játssza.


Modern Art Orchestra | Liszt: Via Crucis
2024.03.30. 19:00
BMC Koncertterem

Műsor:
Liszt Ferenc: Via Crucis

Közreműködik:
Horti Lilla – ének
Pocsai Kriszta – ének
Fassang László – Hammond-orgona
Modern Art Orchestra
Művészeti vezető: Fekete-Kovács Kornél