A jazz mindig is határtalan zene volt – a Lukas Aichinger dobos vezette AHL6 formáció pedig ezt az ideát a lehető legközérthetőbben testesíti meg. Szerethető zene az övék: elég, ha a zenekarvezető kockázatvállaló, mégis szilárd játékát vesszük szemügyre. Vagy a gitáros hangzásbeli invencióit, melyek látszólag kifogyhatatlanok, avagy a masszív fúvós szekciót, ami képes a precíz játékra anélkül, hogy mindez a hangzásminőség rovására menne. Improvizációjuk messzemenőkig meggyőző, de a valódi sztár itt az együttes és a zene maga: Aichinger kompozíciói sűrűek, de nem túlzsúfoltak, komplexek, de nem idegenítik el a hallgatót. A darabok biztos kézzel vezetik végig a hallgatót a zeneszerző által elképzelt zenei ösvényeken. Aichinger nagyrész a jelenlegi társadalmi fejleményekből merít inspirációt, különös tekintettel az új technológiákra – ezek az ötletek jól kifejezésre jutnak az egyes kompozíciókban is: a gitár és a trombita (!) glitch-es elektronikus effektjeinek formájában, amelyek szinte észrevétlenül szövődnek bele a zenei matériába, mintha az alkotók ezzel tettlegesen igent mondanának egy új világra, de szóban még nem mondták volna ki a végleges, boldogító igent. Röviden: az AHL6 létrehozta saját, egyedi hangzásvilágát – tétovázás nélkül, meglepetésekkel felpakolva, nyitott szívvel és elmével.

„Az AHL6 a jazzelméletet élettel tölti meg az okos zenei interakciók, az állandó zenei határátlépések és a rengeteg ötlet révén, mindezzel a hangzást ünnepelve, amely rendkívül izgalmas sajátosságokat tár a hallgató elé” – Michael Ternai, mica