Visszatérés, pulzálás, alakfelismerés, valamint két legenda, Lukács Miklós és Perényi Miklós várja mindazokat, akik nyitottak az izgalmas modern hangzásokra, korunk legnagyobb zeneszerzőinek művészetére – ráadásul Rácz Zoltán értő vezényletével.

A koncerten elsőként Eötvös Péter da capo („elölről”) című szerzeménye szólal meg, amely csakugyan az ismétlődő elindulást választja vezérfonalul. A Mozart vázlatfüzeteiből kölcsönzött dallamok hamar 21. századi hangzást kapnak, már csak a klasszikában ismeretlen hangszer­összeállítás miatt is. A cimbalomszólót a világ egyik legtöbbet foglalkoztatott cimbalmosa, Lukács Miklós ihlette – ez­ úttal is ő adja elő.

„Perényi Miklós olyan, mint egy természeti jelenség” – mondta Eötvös, és épp erre az elemi erőre és színgazdagságra van szükség Ligeti György szünet előtt elhangzó Csellóversenyéhez, amelyet a szólista és a zenekar közötti rendhagyó kapcsolat miatt „antiversenyműnek” is neveznek. A szünet nélküli kéttételes darab szinte felfoghatatlanul halk „pppppppp” hangzásból indul, növekszik, majd ismét semmivé lesz a mű végén. Hasonlóan érzékeny, csak sokkal sűrűbb lüktetés hallható Steve Reich Pulse című alkotásában. A 2015-ben befejezett műben a folyamatosan pulzáló fúvós­ és vonósszekció áll szemben a zongorával és a hangzásból kiugró, mégsem idegen basszusgitárral. A szerző szavával ez egy „nyugodt, elmélkedő darab”.

A hangversenyt Ligeti György fia, az ütőművész és zeneszerző Lukas Ligeti Surroundedness című darabja zárja. A váratlan döngésekkel kezdődő mű elektronikus zenére jellemző effekteket ültet át valódi hangszerekre. Összpontosítva szép és logikus szólamokat hallhatunk ki az elsőre szándékosan ködös hangzásból: erre utal a gestaltpszichológiából kölcsönzött cím.