Aki Takase fenomenális technikája és kiemelkedő improvizációs tehetsége legalább annyira közismert, mint a jazz klasszikusai iránt érzett erős vonzalma. Tisztelgett már Fats Waller előtt és Ornette Coleman antológiát is készített a német szaxofonos Silke Eberharddal. My Ellington című lemezén pedig a jazz történetének vitathatatlanul egyik legbefolyásosabb jazz zongoristájával, Duke Ellingtonnal került spirituális közelségbe.

Aki Takase az albumon Ellington játékát minden egyes darab esetében más-más aspektusból veszi szemügyre. Mindezt úgy, hogy elsősorban nem Ellington szerzeményeit idézi, vagy azok parafrázisát adja elő, hanem sokkal inkább a zongorista zenei szókincsének építőköveire koncentrál – az artikulációra, harmonizációra, illetve azokra az eszközökre és módokra, ahogy játékával színeket és illatokat volt képes közvetíteni hallgatói felé. Ennek eredményeképpen Aki Takasét Ellington kompozíciói nem kötik gúzsba, hanem apró stílusjegyeinek hihetetlen gazdagságával varázsolja azokat újjá. Ahogy Bill Shoemaker írja a lemez kísérőszövegében: „Nem lehet eléggé hangsúlyozni Aki Takase érzéseinek intenzitását, mely az egész albumot végig jellemzi; ez valami egészen ritka és mélységesen mély dolog.”