„Ha az ember a koncerten szembeállít az akusztikus hanggal egy samplerezéssel reprodukált zongorahangot, adódnak pillanatok, amelyekben a kettő összekeverhető lesz, és elfelejtjük, hogy melyik a ‘valóságos’ és melyik a ‘virtuális’. Máskor viszont hallható lesz a különbség, de ez is érdekes lehet, mint valamiféle ‘elidegenítés’ vagy ‘tükrözés’. Ezek a kapcsolódási pontok a való életünkre konkrét vonatkozással bírnak. Ott is különböző világokban és valóságsíkokban tartózkodunk. Az internet virtuális világa, az egész világot átfogó mobilitás és kommunikáció a hétköznapi élet részévé váltak. Izgalmas a valóságnak ezeket a különböző síkjait zeneileg felhasználni, mert ez arra is lehetőséget ad, hogy a hangszer hagyományos kereteit tovább tágítsuk. Különösen érdekes mindeközben, ahogy mikrotonális terek nyílnak meg a ‘billentyűk között’.

Szólózongora koncertjeim számára megtaláltam azt a keretet, amelyben szembe tudok állítani egy lehetőleg magas fokú rögtönzési szabadságot a kompozíciósan strukturált formákkal. Ennek az az alapelve, hogy a kompozíciók bármikor ‘elhagyhatóak’, amikor egy erős improvizációs ötlet felmerül és új irányt idéz elő, vagy az improvizációk is betömörülhetnek és átformálódhatnak egy kvázi-kompozíciós struktúrába. Ez adja meg a lehető legnagyobb fokú alkotói szabadságot és közeledést a kompozíció és az improvizáció között. A rögtönzés magában rejti az üresjárat veszélyét, az ismétlését, a struktúra, a részlet és a mélység hiányáét. Határait elérve viszont segítheti a kompozíciót, hogy nagyobb konzekvenciával haladjon tovább. A kompozíció ezzel szemben a rögzített formákban érhet el a legmesszebbre, amelyek az improvizációt spontán impulzusok által fel tudják oldani. Így termékenyíti meg egymást kölcsönösen ez a két zenei pólus.”

Hans Lüdemann

hansluedemann.de