Program

Műsorváltozás! │ Hommage à Ligeti - Le Grand Macabre - Operafilm

Műsorváltozás!
19:00
Könyvtár

Kedves Közönségünk! 2019. május 27-én 19 órától a korábban meghirdetett barcelónai előadás helyett a hamburgi Elbphilharmonie-ban készült felvételt vetítjük. Megértésüket köszönjük!

"Mit jelent nekem Ligeti?
Annak sejtelmét, hogy van valami magasabb rendű, valami tökéletesebb, mint amit én egyáltalán el bírok képzelni, hogy vannak összefüggések a művészetben, a tudományban és a világegyetemben, melyekről ő számot tud adni, és itt félbeszakad a mondat." (Kurtág György)

Ligeti György, a 20. század második felének egyik legnagyobb hatású zeneszerzője május 28-án lenne 96 éves. Ebből az alkalomból egy filmvetítéssel tisztelgünk életműve előtt, egyetlen operájának, a Le Grand Macabre-nak felvételét mutatjuk be. A kétfelvonásos darabot Ligeti 1974 és 1977 között komponálta, ősbemutatójára 1978. április 12-én került sor a Stockholmi Királyi Operaházban. (Magyarországon először 1998. október 29-én láthatta a közönség a Thália Színházban, legutóbb pedig - félszcenírozott előadásban - 2013-ban a Művészetek Palotájában.) Ligeti a művet 1996-ban jelentősen átdolgozta, a 2. és a 4. jelenetet lerövidítette, néhány prózai részt megzenésített, illetve elhagyott. E változat bemutatójára egy évvel később, a Salzburgi Fesztiválon került sor Peter Sellars rendezésében. A librettó Michael Meschke és a zeneszerző munkája, a történet alapja Michel de Ghelderode La Ballade du Grand Macabre (A nagy halál balladája - 1934) című abszurd drámája.

Ligeti "anti-anti-operájának" története a képzeletbeli Brueghelland hercegségében játszódik, meghatározhatatlan időben. Szürreális jelenetek követik egymást, a hangvétel ironikus, groteszk és mindvégig kétértelmű. Ligeti így vallott a komponálás folyamatáról és a műről: „Megmaradtam a színes, képregényszerű zenei és drámai történés ötlete mellett: legyenek a karakterek és a színpadi szituációk közvetlenek, rövidre fogottak, nem pszichologizálók, és meghökkentőek. A színpadi történés és a zene legyen veszélyesen bizarr, egészen túlzó, egészen őrült. A nagy világvége következtében - mely mint egy szappanbuborék, kipukkad - senki nem hal meg, csak éppen a Nagy kaszás; és ha valóban ő volt a halál, akkor megvalósul az »Örök Élet«”.

Az est során vetített felvétel a hamburgi Elbphilharmonie Nagytermében készült 2019. május 13-án. Az előadás a 2010-ben a New York-i Avery Fisher Hallban bemutatott produkció adaptációja.

LE GRAND MACABRE
Opera két felvonásban, 2019, 120 perc
Félszcenírozott előadás angol nyelven, német nyelvű feliratozással

Közreműködik:
NDR Elbphilharmonie Szimfonikus Zenekar
NDR Kórus
(karigazgató: Klaas Stok)
Vezényel: Alan Gilbert

Jelmeztervező: Catherine Zuber
Világítástervező: Clifton Taylor
Rendezőasszisztens: James R. Smith
Rendező, díszlettervező: Doug Fitch

Szereposztás:
Werner Van Mechelen - Nekrotzar
Mark Schowalter - Piet vom Fass
Wilbur Pauley - Astradamors
Claire de Sévigné - Vénusz
Audrey Luna - Gepopo (Ávónő)
Heidi Melton - Mescalina
Elizabeth Watts - Amanda
Marta Fontanals-Simmons - Amando
John Relyea - Fekete miniszter
Andrew Dickinson - Fehér miniszter
Anthony Roth Costanzo - Go-go herceg
Rob Besserer - színjáték

Eredeti produkció: Giants Are Small, rendező: Doug Fitch, producer: Edouard Getaz. Adaptáció: Elbphilharmonie Hamburg, NDR © 2019 Giants Are Small LP. Minden jog fenntartva!

További információ:
- Elbphilharmonie, Hamburg
- New York Times
- Programfüzet
(Hamburg)
- Programfüzet  
(New York)

A programra a belépés díjtalan, de a korlátozott befogadóképesség (80 fő) miatt regisztrációhoz kötött. Regisztrálni a papp.krisztina@bmc.hu email címen, 2019. május 27-én 12 óráig lehet.

℗ BMC

Galéria
6Kép
2019 május 27 hétfő