1968-ban, a budapesti bemutató után írt így Kroó György a műről: „...egyetemes érvényű nyelv, csodálatos, szabadon áradó invenció… ismeri az Allegro barbaro dübörgését, a képfestés karaktereit és báját, az emberi hang hajlékonyságát... a legbonyolultabb és a legegyszerűbb ötvözete... a magyar prozódia új lehetőségei.” Ha már akkor látszott e mű mérföldkő-jellege a magyar zenében, vajon miért kellett 25 évet várnunk egy újabb budapesti előadásra - s ezután pedig újabb 25 évet mindmáig? E zene lávafolyam, mely maga alá temetheti előadóit. Az eljátszhatatlanság határait feszegeti. A lehetetlen elérését megcélzó heroikus küzdelem gesztusa is része a műnek: szerzője beethoveni alkat. De ha legyőzzük e hírhedt nehézségeket, rendkívüli kincsekre lelhetünk. És most ideális énekessel hangzik el a mű, és kerülhet majd a BMC lemezére.

Csalog Gábor