Program

Liszt Ünnep 2021 | A holnap reménye 2/2

19:00
Koncertterem
Műsor:

Versfilm – Gyöngyössy Imre versei a Stigma című kötetből (2021)
Remény és Mítosz I. és II. – dokumentumfilm (2015)

Közreműködik:
  • Az október 13-i vetítés utáni beszélgetésen részt vesz:
  • dr. Várszegi Asztrik püspök, emeritus főapát
  • Jordán Tamás színművész
  • Petényi Katalin író-filmrendező
  • Kabay Barna forgatókönyvíró, filmrendező, producer
  • Házigazda: Molnár Antal történész

A Balázs Béla-díjas, érdemes művész, Cinema della Pace-életműdíjas, Oscar-díjra jelölt költő és filmrendező, Gyöngyössy Imre születésének 90. évfordulója alkalmából a Filmarchívum a Nemzeti Filmintézet támogatásával felújította és Budapest mellett hét magyar városban vetíti a karizmatikus költő és filmrendező filmjeit. A programsorozatot közönségtalálkozók és plakátkiállítás színesíti. Gyöngyössy a hetvenes évek végétől alkotótársaival – Kabay Barnával és Petényi Katalinnal – különböző kontinenseken, a Gulág és Kazahsztán munkatáboraitól a dél-kínai tengerig készített filmeket a száműzöttekről, hazátlanokról, emberi jogaiktól megfosztottakról. Filmjeit nagy sikerrel vetítették és díjakkal jutalmazták a világ legrangosabb nemzetközi filmfesztiváljain, hazájában azonban hosszú ideig az Államvédelmi Szolgálatok célkeresztjében állt, csak halála előtt nem sokkal, 1994-ben rehabilitálták. Versei életében csak olaszul jelentek meg, a rendezvényen azonban bemutatásra kerül a Stigma című, a Nap Kiadó gondozásában most megjelent kötetének verseiből Petényi Katalin és Kabay Barna rendezésében készült Versfilm. A program ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött. A program a Liszt Ünnep keretében a Budapest Music Centerrel közös programként, a Müpa szervezésében valósul meg.

A program ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött a lisztunnep.hu weboldalon.

A program a Liszt Ünnep keretében a Budapest Music Centerrel közös programként, a Müpa szervezésében valósul meg.

2021 október 13 szerda